2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Mérhető-e a civil szervezetek társadalmi hatása?

Elindul az Impact Academy
Az emberek hétköznapi életére gyakorolt hatás mérésének fontosságát fogja megismerni az a 10 szervezet, amely egy Magyarországon egyedülálló féléves programban vesz részt. A társadalmi hatásmérés alapjait és a résztvevő szervezeteket ma mutatták be az Impact Academy hazai megálmodói.

Míg a társadalmi szervezetek bevételeit pontosan meg tudjuk mondani, addig a szervezetek munkájának társadalmi hatását, azaz az általuk előállított „hasznot”, a velük kapcsolatba került emberek hétköznapi életében bekövetkezett változást sokkal nehezebb pontos számokkal alátámasztani. Márpedig egy támogatásokból gazdálkodó szervezet számára, amelynek célja minél több vállalati, azaz profitorientált cég megnyerése, fontos, hogy a társadalmi hatékonyságát adekvát módon mérni és kommunikálni tudja.

Erre a kihívásra jelent megoldást a társadalmi hatásmérés módszere, ami egy projekt vagy a teljes szervezet működése során a kedvezményezettek életében a szervezet tevékenységének eredményeként bekövetkező tervezett és nem tervezett pozitív és negatív változások összeségének szisztematikus és rendszeres mérését jelenti. Ez a munkavállalástól kezdve a szociális ellátáson és a környezetvédelmen keresztül a társadalom bármely területét érintheti.

Mit is jelent ez: a Cseriti Adománybolt hálózat például az egyébként sokszor a lomtalanításkor kidobásra kerülő használati tárgyakat gyűjti össze, és értékesíti 9 boltjában alacsony áron. Ezzel a náluk megforduló közel 100.000 – nagyobb részt alacsony keresetű – vásárló több ezer forintot spórol ahhoz képest, ha ezeket a cikkeket máshol szereznék be. Emellett munkájukkal évente több száz tonna hulladék keletkezését előzik meg. Így az elmúlt 7 évben vásárlóik mintegy 100 millió forintot takarítottak meg, és közel 2000 tonnával csökkentették a kommunális hulladék mennyiségét.

Az Impact Academy a társadalmi hatásmérés módszerét szeretné megismertetni a civil szervezetekkel és az őket támogatókkal. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés megálmodói egy féléves programot indítanak, amely interaktív képzésből, közösségi eseményekből és a társadalmi hatásmérésre inspiráló multimédia platform létrehozásából áll.

Az Akadémia 10 szervezet részvételével indul el: 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány, Felelős Gasztrohős Alapítvány, Igazgyöngy Alapítvány, Impact Hub, Ittaszezon, MagikMe, Mindenegyüttmegy Egyesület, NANE, Strázsatanya, Technológiai Oktatásért Alapítvány (Skool).

„A magyar társadalmi ügyeket képviselő szervezeteknél elvétve találunk működő hatásmérési rendszert” – mondta el Lévai Gábor. „Azonban hosszú távon kulcsfontosságú, hogy a civil szervezetek legitimálják működésüket, mérjék ügyfeleik elégedettségét, fejlesszék tevékenységüket, támogatókat szerezzenek és az eredményeiket jól kommunikálják. Ennek eszköze a társadalmi hatásmérés” – tette hozzá.

A résztvevők a képzés során nemcsak a hatásmérés eszközeivel ismerkednek meg, hanem támogatást kapnak a saját mérési rendszerük kialakítására, és annak gyakorlati bevezetéséhez. A programban nemzetközi és hazai szakértők segítik a szervezeteket, az interaktív online tartalmak mellett személyre szabott tanácsadással és közösségi eseményekkel is.

A programban részt vevő szervezetek elsősorban azt várják, hogy a program végén sikeresebben és eredményesebben tudják tevékenységüket bemutatni minden érintettnek, legyen szó az általuk megszólított célcsoportról, a médiáról, vagy potenciális befektetőkről.

Magyarországon még viszonylag ritka az olyan szervezet, amely kifejezetten társadalmi célú befektetőként működne, de megjelentek már az első fecskék mind vállalkozói (például: Cseriti, Ízlelő, Magikme), mind magán- és intézményi befektetői oldalon (Impact Ventures) is.

Vannak a szereplők fejlesztésével foglalkozó állami és privát inkubátor programok (GINOP pályázat, Badur Alapítvány Keltető és Ugródeszka programja, Impact Accelerator, S-Impact Erste Seeds, stb) is, ám ahhoz, hogy ez a befektetési forma intézményesüljön, és a nemzetközi trendekhez hasonlóan bekerüljön az összes nagy befektetési alap portfóliójába, egy tényező biztosan hiányzik: széles körben ismertté és használttá kell válnia azoknak a módszereknek, amelyekkel a szereplők mérni tudják az emberek életében elért változásokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…