Minden jó véget ér egyszer… Igaz ez a Vérmacskák-sorozatra, a rajongók nagy fájdalmára. Rachel Vincent elvarrja a szálakat az utolsó, Alpha részben. A cím már azért elcsepegtet némi információt a cselekményre vonatkozóan: a falkavezéri poszt kerül a fókuszba, miközben a végső, mindent eldöntő ütközet minden pillanatát végigizgulhatja az olvasó.
Minden bizonytalanná és képlékennyé válik a falkában Faythe számára, miután apját elűzik a Tanácsból – abból a tanácsból, amely a titkos világukat irányítja, kontrollálja. Mindemellet a sokkoló jövő is Demoklész kardjaként lebeg a feje felett, amelyet a sors a falka Alfájaként mér rá. A Tanács, újdonsült vezetőjével az élén, nem rest azon munkálkodni, hogy eltávolítsa Faythe-t, és keresztbe tegyen neki és barátainak: Marc-kal és Jace-szel egyetemben a rovására emberrablást, gyilkosságot és határsértést róttak fel. De a vad-, ill. „vas”-macskát sem most ejtették a tappancsaira: kész igazságot szolgáltatni, s helyreállítani a rendet, továbbá adósak még neki bátyja halálával is.
Mindeközben lázadás is van, így Faythe eddigi legnagyobb csatája még megvívásra vár – szerencséjére a természetfeletti világból régi szövetségesek mind készek arra, hogy az oldalára álljanak, sőt, Marc és Jace még az életüket is feláldoznák érte. De még így is, amint az ellenség egyre közelebb kerül hozzájuk, tudja, hogy csakis ő lehet az, aki a falkát a legvégső ütközetbe vezeti. Ahogyan az kell, ill. rend szerint lenni szokott, nagy, epikus csatával zárul a sorozat. Folyik a vér, és rengeteg áldozat esik el mindkét oldalon. A főgonosz Malone is tud meglepetést okozni – a cselekmény „mozgalmasság-felelőse”, avagy bábmestere egyértelműen ő. Izgalomban tehát – relatíve – nincs hiány. Javít még a képen a beleszőtt politikai-hatalmi játszma.
A sorozat legnagyobb hibája, amelyen sajnos nem sikerült változtatnia, javítania a szerzőnek: Faythe, aki a történet fekete báránya is lehet ebből a szemszögből vizsgálva őt. Valahogy nincsen összhangban a viselkedése azzal, ami tőle a pozíciója, a helyzete és a vele megtörténtek folytán elvárt lenne. Bár személyisége azért változik, ugyanúgy megmarad a nyafogós kishercegnő szintjén. Továbbá a fiú- , és szívügyek mint dilemma mindvégig túl nagy súlyt kap nála (rendben van, hogy pont ebben a korban van, de azért vannak határok), pedig biz’ isten, vannak ennél sokkal égetőbb ügyek, problémák is. Ez teszi őt komolytalanná és hiteltelenné A karaktermegformálás persze nemcsak az ő esetében gyenge – pl. a körülötte legyeskedő két hímegyed sem kimondottan „tökös” mindig.
Az Alpha korrekt mű a maga fantasy műfajában, hisz a kötelező hozzávalókat hozza, s Vincent még ahhoz képest jót is főzött belőlük, még ha a szereplők rossz szájízt is hagynak. Amennyiben idegesítő mivoltukon képesek vagyunk túllépni, vagy legalább szemet hunyni felette, akkor összességében élvezhető a regény (és a sorozat is), de persze kezeljük helyén a sztori komolyságát.
