2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Lábam előtt hever a gyászsereg

A túszejtés kedvelt téma a krimiben, hiszen rengeteg izgalommal, csavarral tud szolgálni (persze azért szerző fantáziája, leleményessége is kell ehhez). Általában, jellemzően egy-egy ember esik áldozatul – ám James Patterson és Michael Ledwidge úgy gondolták, ez a koncepció már kifulladt, s inkább felturbózták: az elkövetők egy temetésen csapnak le, s nem is egyvalakit vesznek célba, hanem mindenkit. Kérdés: miért? A Michael Bennett sorozat első, A harag börtönében című része egy egész világot megdöbbentő túszdráma, melyben a főhős, Michael Bennettnek nemcsak munkafronton kell helytállnia, hanem magánéleti problémákkal is küszködik.

A helyszín New York, Szent Patrik Székesegyház. Ahol az előző First Lady temetésén összegyűlik a világ társadalmi krémje – akik így, ennyien együtt talán soha az életben nem találkoznának. Az eseményből különféleképp lehet profitálni – a médiának például remek lehetőség interjúkat készíteni, vagy a bűnözőknek túszokat ejteni. A sors az utóbbi lapot osztja: fegyveresek lepik meg a gyászolókat, s a legfontosabb emberekért (milliomosok, politikusok, szupersztárok) szép kis summát követelnek fejenként.

A helyzet megoldása Michael Bennettre marad, egykori túsztárgyalóra, mai gyilkossági nyomozóé. Azt hihetnénk, jó kezekben van nála az ügy – csakhogy a túszejtők vezetője rendesen feladja a leckét, s lepereg róla minden próbálkozás, amit bevetnek ellene. A rendőrség és az FBI is tehetetlen, annyira zseniális elme, és persze rezzenéstelen arccal is öl – veszélyes kombináció ez.

A regény érdekessége, hogy százat meghaladó fejezetszámmal büszkélkedhet, melyek nem hosszúak. A szerzők célja talán az volt, hogy mozaikokban bontakoztassák ki a cselekményt, mintegy villanásokban megmutatva az eseményeket. Ez pedig nem kevés feszültséget kelt, s végig fenntartja a figyelmet. Viszont nem ad lehetőséget a kifejtésre, részletezésre, és így a karakterek alaposabb megismertetésére – ami azonban esetünkben annyira nem baj, hiszen a történéseken van a hangsúly.

Valamint a két főszereplőn, Michaelen és Jacken (ő a rosszfiú): köztük zajlik a kiélezett játszma, az összecsapás – két ellentétes pólust képviselve pedig megadják a történet dinamikáját, tehát piros pont az íróknak a cselekmény kiegyensúlyozásáért. S nemcsak a fizikai – hogy mégis hogyan juthatnak be a székesegyházba kimenekíteni a fogva tartottakat, s elfogni a gazfickókat –, hanem elméleti síkon is – merthogy Jack rendre legalább egy lépéssel a hatóságok előtt jár, nem kis fejtörést okozva ezzel nekik.

A harag börtönében tehát egy nem annyira szokványos sztorival operáló krimi, amelyben a sodró eseményeké a főszerep, az érzelmek helyett. Így a Michael Bennett sorozat első része az akciókedvelőknek kedvez inkább, de a többi olvasó tetszését is elnyerheti az eredeti ötlet és a rengeteg csavar (amely szinte hullámvasút módjára dobál), amelyekkel Patterson és Ledwidge feldobták, kiegészítették a túsztárgyaló krimik kötelező elemeit.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek