2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Körforgásban: Fazekas Valéria

Az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villájában rendezett időszaki kiállítás-sorozat harmadik része
2019. szeptember 27 – december 15.

A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára. A múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején különösen fontos, hogy mozgásban tartsuk a gyűjteményt. A Körforgásban című sorozat keretében arra kérünk kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. A múzeumi gyűjtemény inspirációjára megszületett dizájn maga is a gyűjtemény részévé válik, mely további kiállítási relációkra nyújt lehetőséget.

A sorozatot 2018-ban az Artista Stúdió kiállításával indítottuk útjára, melynek eredményeként három egyedi öltözékkel és ehhez tervezett kiegészítőkkel bővült a múzeum gyűjteménye. A sorozat második kiállítója Maria Jeglińska lengyel dizájner volt, aki egy 1969-ben Mikó Sándor által tervezett karosszéket választott inspirációs forrásként, és ebből ihletet nyerve mobil falakat tervezett. A kiállításnak legalább olyan fontos része a tervezés folyamatát bemutató film, mely a látogatók számára betekintést nyújt a kulisszák mögötti világba.

Harmadik meghívottunk Fazekas Valéria kalapdizájner, aki két díszedényt választott ki a gyűjteményből, melyek több tucat kalap elkészítésére inspirálták.

Fazekas Valéria 1987-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol Szilvitzky Margit volt a mestere. A dizájn és képzőművészet határán mozgó kalapjaira egyaránt jellemző a viselésükből adódó folyamatos változtathatóság, az anyag és a forma játékossága, valamint a térbeli dimenziók közötti léptékváltás egyensúlya. Alkotásai az organikus, légiesen alakítható, univerzális formáktól a plasztikusabb, szoborszerű, képzőművészeti objektekig terjednek. A kalapok különlegessége, hogy viselőjük személyiségét is képesek megváltoztatni aszerint, hogy miként rögzítik őket a testen. Fazekas Valéria kalapjai rendszeresen szerepelnek nemzetközi és hazai kiállításokon.

Kurátor: Horváth Judit PhD, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztályának vezetője

Fotók: https://1drv.ms/u/s!ArmltzoUPewzt5kYEmU3aUWDktAM4g?e=kyjb48

KÍSÉRŐ PROGRAMOK:

2019. október 3. 18.00-19.30

Építészet és kalap

Hogy függ össze építészet és kalap? Milyen kérdések merülhetnek fel, melyek mindkét dizájnra vonatkoztathatók? Hogy jelenik meg a kalap mint szimbólum egy építész számára. Van-e olyan épület, melyet kalap inspirált, és viszont?

Az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, Cselovszki Zoltán építész és a Ráth György-villa állandó kiállításának belsőépítészeti tervezője, Somlai Tibor beszélget Fazekas Valériával építészet és kalap kapcsolatáról.

A beszélgetés résztvevői: Fazekas Valéria dizájner

Somlai Tibor belsőépítész

Cselovszki Zoltán építész, az IMM főigazgatója

A beszélgetést vezeti:      Farkasdy Melinda művészettörténész

A programra regisztrálni szükséges!

2019. október 10. 18.00-19.30

Fraktálelmélet és dimenzióváltások, avagy technikák és alapanyagok a kalapkészítésben

A kiállításhoz kapcsolódó program a kalapkészítés olyan részleteibe nyújt bepillantást, amelyek még a szakmabeliek számára is okozhatnak meglepetéseket. A beszélgetésen igyekszünk feltárni, hogy különböző korokban és földrajzi helyeken milyen technikákat és anyagokat használtak kalapkészítésre. Vajon van-e speciálisan magyar, akár Budapesthez kötődő technika, alapanyag? Amellett, hogy szó lesz a kalapgyártás ipari oldaláról is, kifaggatjuk a művészt, van-e saját fejlesztése. A kurátor Fazekas Valériával beszélget.

A beszélgetést vezeti:            Horváth Judit kurátor

A programra regisztrálni szükséges!

2019. november 14. 18.00-19.30

A modern nő és a kalap

A beszélgetés során elsősorban azt járjuk körül, hogy a korszellem hogyan jelenik meg a kalapviselési szokásokban. Mit szimbolizál a kalap? Hogy hat a személyiségre, megváltoztatja-e viselőjét? Milyen eseményhez milyen kalapot hordunk? Mi a kalap funkciója és mennyiben függ össze a dizájn a praktikummal. Beilleszthető-e a kalap a mai hétköznapokba? Jakab Julit többek között arról kérdezzük, mennyire merült el a kalapok világában a Napszállta című film előkészületei során.

A beszélgetés résztvevői:            Fazekas Valéria dizájner

Jakab Juli színész, a Napszállta című film főszereplője

A beszélgetést vezeti:                   Horváth Judit kurátor

A programra regisztrálni szükséges!

2019. december 12. 17.00-18.00

Kurátori tárlatvezetés

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek