2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Konferencia az áldozatsegítésről

Konferencia az áldozatsegítésről

A civil szféra szereplői számtalan területen vállalnak aktív szerepet a társadalom élhetőbbé tétele, a közösségek békéjének megteremtése, a rászorulók támogatása terén. Ez utóbbi egyik kiemelt feladata a bűncselekmények áldozatai illetve a potenciális áldozatok felé történő odafigyelés, érdemi segítségnyújtás.
Bekapcsolódva az Áldozatok Napja nemzetközi rendezvénysorozatba, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ÁJK) és Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Interdisziplináris Kutatóközpontja (AKIK) – az Öt Pont Egyesület támogató partnerségével – 2016. március hó 04. napján szakmai konferenciát szervez a Miskolci Egyetem ÁJK XX. sz. előadójában.
Az programnak otthont adó Kar és Kutatóközpont immár nyolcadik alkalommal szervez elméleti és gyakorlati szakemberek, hallgatók és érdeklődők számára a társadalmi problémák feloldását segítő, az alternatív konfliktuskezelési technikákat (pl.: a mediációt) ennek szolgálatába állító, jó gyakorlatot bemutató konferenciát.

A szakmai rendezvény előadói között köszönthetjük: Dr. Völner Pál parlamenti államtitkárt (Igazságügyi Minisztérium), Dr. Szeiberling Tamás főigazgatót  (Igazságügyi Hivatal), Dr. h.c. Szabó Dániel külügyi tanácsost(Magyar Református Presbiteri Szövetség), Dr. Dobos László elnököt (3KEMA), Budai Bernadett intézményvezetőt (Ökomenikus Segélyszervezet), Dr. Sáry Pál intézetigazgatót (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar), Bakk Tünde irodavezetőt (Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület), dr. Varga Ágnes kabinetmunkatársat (Igazságügyi Minisztérium), Dr. Balogh Beáta klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, igazságügyi szakértőt (Pszichotükör), Bak Zoltánné mentor-mediátort (Országos Mediációs Egyesület / B-A-Z Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály / Öt Pont Egyesület), Szathmáry-Király Orsolya trénert (Öt Pont Egyesület), Csemáné Dr. Váradi Erika elnököt (Miskolci Egyetem ÁJK Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Interdiszciplináris Kutatóközpont).

A program keretében nem csak az áldozatsegítés jelenlegi intézményrendszeréről és jogi kereteiről kaphatunk képet, de megismerhetjük az áldozatok pszichológiai jellemzőit, szükségleteit is.

Az intézményközpontú áldozatsegítés külön gyűjti csokorba az állami szolgáltatásokat, a civil szervezetek illetve az egyházi intézmények munkájának sajátosságait.

Az áldozatfókuszú előadások az egyes, speciális kezelést, támogatást igénylő olyan áldozati csoportokról tudósítanak, mint a gyerekek, az idősek, vagy a családon belüli erőszak elszenvedői.
A rendezvény különös értékét adják ezek, a gyakorlatban dolgozó szakemberek által sokéves tapasztalattal összegyűjtött módszerek, melyek megismerése mindenki számára komoly segítséget nyújthat a trauma-élmények felismeréséhez, az érintettek megszólításához, viselkedésük megértéséhez.

A záró konferencia-elem olyan, a mindennapokban elhanyagolt kérdéskörre hívja fel a figyelmet, mint az áldozati helyzetből való kilépést segítő technikák, külön is kitérve a megbékélés akadályaival, elmaradásának lelki és egyéb következményeivel, a bocsánatkérés fontosságával, amire például a mediáció adhat keretet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp