2024. 04. 21. vasárnap

Konrád
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Kettőslátás a fotóművész szemével

Különleges ajándékkal lepte meg szülővárosát Szajkó József, az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanára, akit már fotósként is tisztelhetünk. Fényképeit, amelyek hatalmas sikert arattak, Sárospatak várossá nyilvánításának 45. évfordulójának alkalmából állították ki ez év májusában. A kiállításának címe KETTŐSLÁTÁS – Szeretlek Sárospatak.

Erről kérdésemre így vall a már művészi szintet érintő fotós:

– „Sárospatakon születtem, így a gyerekkorom és a fiatalságom legszebb éveit itt töltöttem. Sok olyan épületre, rendezvényre emlékszem, amelyet ma már csak a helyi történelem jegyez. Szép emlékek élnek bennem. Most, hogy az újra várossá nyilvánítás 45. – évét ünnepeljük, – jutott eszembe, hogy sajátos módon megpróbálom visszaidézni a múltat a megélt mindennapokat.
Magántulajdonban és az  SRK Könyvtárában megtalálható fotók között, megkerestem azon épületek fotóit, amelyek közismertek. Ezekről készítettem ugyanarról a helyről mai fotókat és egy újnak számító „fotótechnikai” eljárást használva a régi és mai képet együtt, egy képként mutattam be a tisztelt érdeklődőknek. Képeim újdonsága, és érdekessége tehát, az hogy egyetlen fotóba szerkesztek össze kettőt, egy múltban készültet és egy mostanit, s így egyszerre látszik, milyen volt a város valamikor régen, s milyen ugyanarról a helyről ma. Ezért is lett a kiállításom címe Kettőslátás – Szeretlek Sárospatak. Nagyon érdekes érzés volt szinte pontosan ugyanazon a helyen állni, ahol a régi fotót készítő, – ma már ismeretlen fotós állt. Köszönet illeti ezeket a fotósokat, hiszen nélkülük, nem lett volna most lehetőségem ezeket a „Kettőslátás” fotókat elkészítenem. Nyugodtan mondhatom, hogy újra éltem a fiatalságomat. Láttam az épületek mögött élő embereket és hétköznapokat, ünnepnapokat.
Szeretettel ajánlom mindenkinek a figyelmébe Kettőslátás – Szeretlek Sárospatak kiállításom, brossuraként megjelenő anyagát. Ezt a technikát tovább fejlesztve és használva további városok kettőslátás képeit kívánom elkészíteni. Ezeken az anyagokon már dolgozok Deberecen és Miskolc vonatkozásában, – ezzel a gondolattal fejezte be kérdésemre adott válaszát Szajkó tanár úr.

Szajkó József tanár úrnak ez már a harmadik kiállítása volt a Sárospatakon, – „A láss, ne csak nézz!” és a – Csodálatos Amerika címmel fémjelzett kiállításai után. A tengerentúli Follow Me Through Hunarian Eyes kiállítása remélhetően, ezekkel a fotókkal kiegészítve, folytatódik még más városokban illetve országokban és „hírét” viszi szeretett városának.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…