2024. 07. 24. szerda

Kinga, Kincső
1 EUR 390 HUF
1 GBP 464 HUF

Kardok és oldalak vihara

Ahogy korábban ígértem, rendíthetetlenül és rendületlenül haladok George R. R. Martin világhírű fantasyciklusának, a Tűz és jég dalának a köteteivel. Annál is inkább nincs más választásom, mert bár a történet eléggé megfogott, valamilyen oknál fogva erős ellenérzésem van minden tévésorozattal kapcsolatban (kérem, ne dobáljanak köveket rám) – így nem maradt más utam, mint elolvasni a rendkívül vaskos köteteket. Úgyhogy lássuk is a harmadik részt.

A Kardok vihara című kötet nem csak a még a többi könyvhöz képest is jelentős terjedelmével keltette fel a figyelmem már előzetesen is, de Martin címválasztásai is sokat sejtetőek. A Királyok csatája után ugyanis kellően baljósnak hangzik e megnevezés, és ha konkrétumokra nem is, arra mindenképp következtethetünk, hogy még a korábbiaknál is sötétebb, háború dúltabb időszak köszönt a szerző fantáziavilágára. (Bele se merek gondolni, hogy a sorban negyedikként érkező Varjak lakomája milyen hátborzongatóan kegyetlen fordulatokat rejt majd.

Ezt megítélni azonban majd egy következő beszámoló feladata lesz – most térjünk vissza a Kardok viharára. Martin műveinek kedvelői többségében alighanem vonzódnak a történelemhez is, így számukra aligha mondok újat azzal, hogy a kard az mindig is a hatalom szimbóluma volt (nem véletlen, hogy az uralkodók számára is fontos volt, hogy kire bízták jelképesen ezt a fegyvert). Márpedig ha kardok viharáról beszélünk, az nyilvánvalóan a leghatalmasabbak küzdelmét jelenti a győzelemért, az „elsőségért” – és persze a riválisok megsemmisítéséért.

Mivel a Tűz és jég dala eddig is nagyjából hasonlóakról szólt, nem kockáztattam sokat ezekkel a feltételezéseimmel – és nem is csodálkoztam nagyon azon, hogy a várakozásaim teljesültek. Azon azonban még mindig meg tudok hökkenni, hogy Martin mennyire nem tiszteli a konvenciókat és a főszereplőit: majdnem olyan könyörtelenül és váratlanul pusztítja őket, mint azok egymást – ez pedig azért nagy szó. És bár a regény alaphangulata komorabb az eddigieknél, ez a tempóra egyáltalán nincs hatással – a Kardok vihara ugyanolyan változatos, mint a sorozat előző tagjai.

Szögezzük le, George R. R. Martin tényleg a múltbarévedős-mágiás-sárkányos fantasyk egyik nagymestere, aki kiemelkedő kreativitása mellett azonban vérbeli, a hollywoodi álomgyárban edződött profiként azt is pontosan tudja, hogy mivel lehet eladni a műveket. Meghökkentő történet, vérrel és szexszel dúsítva – lássuk be, mindezt meg is kapjuk. És hogy a szerző tényleg mennyire zseni, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy bár sokan tisztában vagyunk ezekkel a közönségvonzó fogásokkal, mégis rengetegen vagyunk – igen, magamat is beleértve – akiket megvett kilóra.

Épp csak most már tényleg félek elkezdeni a Varjak háborúját… De erőt veszek magamon – szerintem megéri.

DicsukD

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Állatkínzás Kerekhegyen
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő. Állatkínzás miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 40 éves helyi nőve…