2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ipolytarnócon a bükkábrányi ősfákról szól az ősz

Ipolytarnócon a bükkábrányi ősfákról szól az ősz

2017-ben éppen 10 éve, hogy a bükkábrányi bányában mintegy 60 méter mélyről előkerültek azok az ősfák, amelyekből öt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen, három a miskolci Pannon-tenger Múzeumban ma is megtekinthető.

A bükkábrányi lelet őslénytani világszenzáció, hiszen szerves anyagként maradt meg az egykor a Pannon-tenger partján álló 300-400 éves korukban elpusztult fák néhány része. Az 5-6 méter magas, 1,5-3 méteres átmérőjű tizenhat fatörzs eredeti, álló helyzetében konzerválódott.

Az évfordulóhoz kapcsolódóan Ipolytarnócon már augusztusban elkezdődtek a bemutató programok óriási siker mellett, hiszen minden hétvégén többszázan voltak kíváncsiak a témához kapcsolódó tematikus túrákra. Az igazi programkavalkád azonban csak szeptember közepén, a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódóan kezdődik. A szervezők filmvetítésekkel, gyerekfoglalkozásokkal és VR szemüveges bemutatókkal idézik meg a 7 millió évvel ezelőtti Pannon-tenger / Pannon-tó világát, október végéig minden hétvégére más-más programot kínálva. Az MTA SZTAKI szakmai támogatásának köszönhetően az Ősfenyő Belépő Látogatóközpontban szeptember közepétől érintőképernyős terminálok segítségével játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek és a felnőttek a Pannon-tenger korát, aki pedig a természetben szeretné próbára tenni tudását, annak a GUIDE@HAND Bükki Nemzeti Park Igazgatóság alkalmazáson belül kínálnak játékos interaktív bemutatókat és feladatokat az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület megismerésére. Mindezek offline is használhatóak, mivel Ipolytarnócon a teljes kikapcsolódást az is segíti, hogy nincs térerő és internet kapcsolat, így az élmény teljes átélésére lehet koncentrálni.

Mindezek mellett a kínálat szeptember 10-től Galbács Tamás fotókiállításával, szeptember 23-án pedig Palóc Termelői Nappal is kiegészül, ahol a környék kézműves helyi termelői, termékei mutatkoznak majd be a természetvédelmi területen.

Hogy mindez még elérhetőbb legyen a családi kirándulást tervezők és a csoportok számára is, az őszi időszakban az 4DX mozivetítés és a kombinált belépők díját is csökkentette a területen a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, így még többen igénybe tudják venni az Ősmaradványok teljes élménykínálatát.

Javasolt fotók a sajtóközleményhez az alábbi linkről érhetők el:

https://drive.google.com/file/d/0B5Y9Xzuh04d3cTl1cHgzTk5rU3M/view?usp=sharing

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp