2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ifjú kémikusok az egyetemen

Ifjú kémikusok az egyetemen

Több mint kétszáz középiskolás versenyez a Miskolci Egyetem Kémiai Intézetében második alkalommal megrendezett Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen május 7-9. között. Az elismert hagyományokkal bíró megmérettetés döntőjére az ország legkülönfélébb pontjáról és határainkon túlról is érkeztek fiatalok, hogy számot adjanak tudásukról. Az eredmények kihirdetése várhatóan vasárnap délelőtt kezdődik.

Az ország különböző pontjáról és Erdélyből érkező, több mint kétszáz középiskolás pénteken még a nagy megmérettetés helyszínével ismerkedik, élesben pedig szombaton és vasárnap adhat számot elméleti, majd a laboratóriumi feladatok révén gyakorlati kémiai tudásáról.

Szombaton este dr. Berecz Endre egyetemi tanár tart előadást számukra „Gondolatok a kémia múltjáról, jelenéről és talán jövőjéről” címmel. Az eredmények ünnepélyes kihirdetésére, a pénzjutalommal járó Irinyi-díj átadására vasárnap, várhatóan 11 órakor kerül sor a Mikoviny Sámuel-teremben (A/2, mfsz.).

A Miskolci Egyetem Kémiai Intézete és a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya szervezésében, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a MOL Nyrt., a Teva Magyarország Zrt., a Spektrum-3D Kft., a Sigma-Aldrich Kft., a Merck Kft., a Miskolci Egyetem, a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat támogatásával megvalósuló döntő a 42. a verseny történetében. A középiskolai megmérettetés menetrendje az idén is a hagyományokat követte: az elmúlt hónapokban lezajlottak az egyes (helyi iskolai és megyei) fordulók, ezek legjobbjai érkeznek az országos döntőre, Miskolcra.  Az utolsó, gyakorlati fordulónak ötévente másik egyetem ad otthont – Győr, Pécs, Szeged után 2009-től öt éven át Miskolc.

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának Kémiai Intézetében 2003-ban indították el alapképzésben a Vegyipari technológiai szakirányt. Új lehetőségek nyíltak így e szakterületen, melynek hagyományai több száz évre tekintenek vissza, hiszen a kémiai ismeretek oktatása hazánkban az egyetem jogelőd intézményében kezdődött el, az 1735-ben Selmecbányán a bécsi udvari kamara által alapított Bányászati-Kohászati Iskola szervezeti keretei között.

Az új szakirány elindításában, miként tantervének kialakításában és a képzésben is aktív szerepe van a BorsodChem Zrt. és a TVK Nyrt. szakembereinek. Az intézettel való együttműködésük révén azóta mindkét vállalat kihelyezett tanszéket működtet az egyetemen. Kapcsolatuk mindkét fél számára előnyös, hiszen a vállalatok gyakorlati helyeket biztosítanak az itteni hallgatók számára, szakképzési hozzájárulásukkal is támogatják a képzést, míg a Kémiai Intézet biztos szaktudással rendelkező szakembereket biztosít számukra, akik már tanulmányaik során megismerkedhetnek a vállalatok elvárásaival, működésével és szakembereivel.

Ennek is köszönhető, hogy már mesterszakon is meghirdetik a Vegyipari technológiai szakirányt a Műszaki Anyagtudományi Kar képzési palettáján. A régió vegyipari vállalati számára biztosított szakemberképzés formálásában, fejlesztésében az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny főszervezőjének, a Magyar Kémikusok Egyesületének is fontos szerepe van. Az egyesület több területen is kapcsolatban áll a Kémiai Intézettel, és támogatja mind a diploma előtt állókat, mind a frissdiplomásokat a továbbtanulásban, a munkaszerzésben.

A vegyésztársadalommal tehát több kapcsolatot is ápoló képzés lehetővé teszi a diákok magasabb szintű oktatását, és későbbi elhelyezkedésüket az őket már foglalkoztató gyárakban. De nem csupán a frissdiplomásokra gondoltak a Kémiai Intézet vezetői, hiszen fontos számukra az utánpótlás nevelése is. Ennek jegyében ajánlotta fel a régió középiskolásainak a Kémiai Intézet, hogy az érdeklődő tanulókat felkészítik az érettségire vagy versenyekre, illetve az általuk felvetett témában elmélyítik tudásukat. A lehetőséggel már több középiskola is élt, és jelezte együttműködési szándékát az egyetemmel. Az intézet nemcsak konzultációt biztosít az érdeklődő diákoknak, hanem különböző kísérletek lebonyolítására is készségesen rendelkezésre bocsátja laboratóriumait. Így a diákok megismerhetik az egyetem kínálta lehetőségeket, bepillantást nyerhetnek az itt folyó munkába, valamint jó kapcsolatot alakíthatnak ki az oktatókkal, hallgatókkal. E tehetséggondozási programban alkot fontos fejezetet az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp