2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Idén is lesz miskolci előadás a POSZT versenyprogramjában!

Idén is lesz miskolci előadás a POSZT versenyprogramjában!

A Miskolci Nemzeti Színház A kaukázusi krétakör című előadása is meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Brecht igazságról és jóságról szóló tandrámáját Szőcs Artur rendezésében a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában láthatja a közönség a június 7. és 16. között megrendezésre kerülő fesztiválon.

A Miskolci Nemzeti Színház az előadást szeptemberi bemutatása óta töretlen sikerrel, folyamatos teltházzal játssza. A POSZT meghívás is azt mutatja, hogy a nézők elismerése mellett a szakma is felfigyelt a produkcióra. Szőcs Artur a fesztiválszereplés kapcsán elmondta, ez egy olyan darab, amivel öröm találkozni rendezőként és színészként is. – Nagyon rég óta vártam, hogy valahol színpadra állíthassam ezt a színművet, amelynek majdnem hetven szerepét itt tizenkét színész játssza. Iszonyatos munkát, tehetséget, alázatot igényel mindenkitől, amire megérett a miskolci társulat. Nagyon hálás vagyok ezért a közös munkáért, és büszke vagyok a csapatra, mindenkire, aki ennek az előadásnak a létrehozásában részt vett – tette hozzá.
A válogatók három A kaukázusi krétakör előadást is méltónak találtak a bemutatásra, köztük a Szőcs Artur rendezte miskolci darabot. Hogy mi a miskolci előadás különlegessége? Az az egyedi színházi forma és nyelv, amelytől azok számára is izgalmas, új élményt ad az előadás, akik már látták a darabot más feldolgozásban. Brecht remekül megírt drámája fantasztikus zenével párosul, és igen fontos mondanivalója van: – Azoknak is szól ez a darab, akik nem találkoztak élesben a háború borzalmaival, – és reméljük nem is fognak – mert időről-időre fel kell hívnunk rá a figyelmet, hogy békében élni különleges állapot, és ezt nem szabad elveszítenünk – mondja Szőcs Artur.
Bertolt Brecht és Paul Dessau művében a főbb szerepekben Láng Annamária, Harsányi Attila, Simon Zoltán, Rózsa Krisztián lép színpadra.
A versenyprogramba Béres Attila kecskeméti rendezése, a Csárdáskirálynő is bekerült, így két miskolci kötődésű előadást is láthat a közönség a 2018-as POSZT-on.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp