2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Hagyományos Edda-koncert a várban

Hagyományos Edda-koncert a várban

Ahogyan az már augusztus elején megszokott, ismét a Diósgyőri Várban köszönthettük az EDDA Műveket. A miskolci származású rockzenekar ismét fantasztikus hangulatú koncertet varázsolt az érdeklődőknek, melyen olyan ismert slágerek csendültek fel, mint A kör, a Kölyköd voltam, a Háromszor, vagy az Utolsó érintés – hogy a teljesség igénye nélkül kiemeljünk néhányat.

Szokás szerint hatalmas volt az érdeklődés, ám a szigorú szabályozások miatt csupán kilencszázan válthatták meg a Vár egykori vizes árkába a belépőjüket, így több száz érdeklődő csupán a kordonokon kívülről hallgathatta az elsősorban Pataky Attila nevével fémjelzett együttes dalait.

Bár a koncert hete meglehetősen csapadékos volt, szerda este kegyes volt a közönséggel az ég, hiszen csupán az utolsó néhány percben hullott ránk néhány csepp eső – egészen addig kellemes, száraz időjárásba volt részünk.

Azok, akik másabb jellegű diósgyőri szabadtéri rendezvényekre is kíváncsiak, az elkövetkezendő napokban a Diósgyőri Várszínház szervezésében megtekinthetik a Tenkes kapitánya táncjátékot, illetve két kassai vendégjátékot is – a Thália Színház előbb a Gyertyák csonkig égnek címet viselő Márai-színművet hozza Miskolcra, majd a Várszínház záróeseményeként a Csókos asszony című operettel állnak színpadra.

 

DicsukD

Fotók: Stiber Judit

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp