2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

„Erősen” valódi moziélmény

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy a Cinema City a budapesti Westend City Centerben található mozija egyik termében egy Európában is egyedülálló technológiát vezetett be. A világszerte 4DX-ként ismertté vált újítás hang- és térhatások mellett mozgás, illatok és egyebek segítségével garantálja azt hogy a nézők még inkább együtt élhessenek a filmmel. A Cinema City jóvoltából a technológiát mi magunk is tesztelhettük-élvezhettük, mégpedig a Pi élete film megtekintése során.

Bár véleményünk szerint a Pi élete a tavalyi év (és az idei Oscar-gála) egyik legtúlértékeltebb filmje volt, vitathatatlan, hogy a vizuális effektekért járó aranyszobrot maximálisan megérdemelten hódította el. Ennek fényében különösen kíváncsiak voltunk rá, hogy ez a Magyarországon vadonatújnak számító technika hogy érvényesül e film kapcsán.

 

Nos, hogy az egyetlen gyengeségnél kezdjem: az illatok nem túl átütőek. Nem tudom, pontosan miket kellett volna éreznünk, de sem állatkert-, sem ázott-tigris-, sem sós tengervíz szagot nem éreztünk a vonatkozó részeknél – és még sorolhatnám. Egyébként nem feltétlenül baj az sem, hogy az illatok nem annyira erősek, mert adott esetben, például a Másnaposok 3-nál azért kellően gusztustalan elegyekre is számíthatnánk. Azért ilyen téren kicsit többet vártam.

De a levegővel, vízzel és a szék mozgásával operáló hatások teljesen megfelelőnek bizonyultak. Bele sem merek gondolni, hogy egy autós üldözéses, koccanássorozatos akciófilm esetében ez milyen hangulatos lehet (biztos, hogy ki fogom próbálni, kár, hogy a Jack Reacher kimaradt ebből a technikából), de itt is kellően sokat segített a vonatkozó jeleneteknél. Hol himbálóztunk, mint Pi a tutajon, hol lebuktunk mint egy süllyedő hajó hol pedig ütköztünk, mint a tigris elől menekülő fiú háta a csónakba.

A víz a legcélszerűbb jeleneteknél fröcskölt az arcunkba, bár véleményem szerint akár még több helyen is lehetett volna ezt alkalmazni – hisz a történet nagy részében mégiscsak a tengeren himbálóztunk. Panaszra azonban semmi okunk, tényleg hatásos volt ez a szegmens is. A levegő használatáról pedig annyit, hogy a repülőhalas jelenet eszméletlen életszerű lett így. Talán a film „legnégydimenziósabb” jelenetét állították elő a rendszert kódoló programozók.

Összességében, bár a film jottányit nem nőtt jobban a szívemhez, mint első alkalommal, a 4DX-technika sokkal élvezetesebbé, átütőbbé tette. Ez a Pazar látvánnyal kiegészítve újabb lépés afelé, hogy megérje moziba menni az otthoni „kalózfilmezés” helyett. És bár számomra a 3D néhány évvel ezelőtti bevezetése nem hozta meg azt mozitörténeti áttörést, melyet tán sokan vártak tőle (ezzel nem is vagyok egyedül), a 4DX azonban valódi hozzáadott értéket biztosít, mely révén még valódibb élménnyé válhat a filmnézés.

Mivel az országban csupán egy terem rendelkezik ezzel a technikával, így közel sem minden film jut el ily módon a nézőkhöz. A heti egy alkotás kiválasztásra tehát óriási felelősség nehezedik. A szerencsé filmek közül pedig alighanem lesz, ami kevésbé, és lesz, ami telitalálatnak számít a negyedik dimenzióban. És bár sajnálom, hogy eddigi életem legmeghatározóbb filmjei (Csillagok háborúja, Függetlenség napja) kimaradtak a 4DX-ből, ki tudja, mit hoz a jövő…

DicsukD
Fotó: InterCom

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek