2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Érik az új évad a Miskolci Nemzeti Színházban!

A hagyományokhoz híven idén is zenés, táncos forgataggal hirdeti meg új évadát a miskolci teátrum. Május 5-én a színház előtt színes programokkal és gyümölcsös fogásokkal várják az érdeklődőket, amelyeket maguk a művészek készítenek el a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva.

 Idén is rendhagyó módon hirdeti meg a Miskolci Nemzeti Színház az új repertoárt. Május 5-én 11:30-tól szabadtéri sajtótájékoztatón jelentik be a 2019-2020-as évad címeit a művészeti tanács tagjai. Ez alkalommal bárki kérdezhet, így a nézők is újságíróvá válhatnak! Egész délelőtt gyerekprogramokkal, koncerttel, játékokkal és meglepetésekkel várják az érdeklődőket.

A kicsiket musical mesék várják, míg a felnőtteknek népszerű slágerekkel készülnek a művészek minden műfajban. A jövő évad musical és operett slágereiből adott ízelítő mellett időutazásra is hívják a színészek a közönséget: a táncdalfesztiválok hangulatát idézik meg a színpadon. Szirbik Bernadett és Rákai András a Versünnep 2019 döntőjéig jutottak megzenésített verseikkel, amelyek szintén hallhatóak lesznek a rendezvényen! Nem maradhat el a „Vezényeld a zenekart!” program sem, ismét karmesterré válhatnak a bátor jelentkezők. Idén meglepetéssel is készül a zenekar, ne hagyják ki műsorukat! A Miskolci Balett táncosai legújabb bemutatójuk, a Szentivánéji álom előadásából hoznak részleteket az érdeklődőknek. Az egész napos programok között arcfestés, lufihajtogatás és Szelfi Pont is várja a közönséget!

Mindeközben pedig kiélezett verseny folyik majd a művészek hat csapata között, akik gyümölcsös fogásokat készítenek a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva. A helyszínen készült gasztronómiai remekeket természetesen a közönség is megkóstolhatja!

Május 5-én kezdődik a bérletújítás és a bérletvásárlás is: a jegypénztárban a társulat tagjai állnak majd a pult mögött! Egy szerencsés vásárló pedig visszakapja bérlete árát!


Részletes programok:

Május 5. Érik az új évad!

Friss, gyümölcsös délelőtt a színház előtt!

10:00-10:30 Musical mesék: Rajzfilmslágerek és musical dalok művészeink előadásában

10:00-12:00 Főzőverseny – Gyümölcsös fogások művészeinktől: a 2019-2020-as évad ihlette ételek és italok készülnek a helyszínen

10:30-11:00 Időutazás a ’60-as, ’70-es évekbe: A táncdalfesztiválok hangulatát idézik fel színészeink

Zárásként: A Versünnep 2019 döntős produkciói! Szirbik Bernadett és Rákai András duója

11:00-11:30 A Miskolci Nemzeti Színház Zenekarának műsora meglepetéssel fűszerezve

Utána: Vezényeld a zenekart – nálunk bárki karmesterré válhat!

11:30-11:45 Leleplezzük az új évadot! – szabadtéri sajtótájékoztató, ahol nézőink is újságíróvá válhatnak!

11:45-12:00 A Miskolci Balett műsora – Részletek a Szentivánéji álom táncelőadásból!

12:00-12:30 Operett és musical slágerek a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában

12:30 A főzőverseny eredményhirdetése, a bérletjáték győztesének kihirdetése

Egész napos programok:

  • Gyerekeknek: arcfestés, lufihajtogatás
  • Kóstolja meg művészeink gyümölcsös gasztronómiai remekeit, melyeket a jövő évad ihletett!
  • Váltsa meg bérletét a színház művészeinél!
  • Nyerje vissza bérlete árát! A május 5-én bérletet váltó nézőink közül egy szerencsés nyertes visszakapja bérlete árát!
  • Legyen Ön is kampányarc – Keresse a Szelfi Pontot!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek