2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Emlékkiállítás Mezey István tiszteletére

Emlékkiállítás Mezey István tiszteletére

„A régi görög mondás alapján azt vallom: a tehetséget kapjuk, a tudást pedig meg kell hozzá szerezni. Mióta az eszemet tudom, azóta számomra csak a rajzolás és a festés létezik. Nem tudom, milyen lehet másnak lenni.” Így jellemezte magát Mezey István festő- és grafikusművész, aki idén február 26-án hunyt el hatvanhat éves korában.
Kazincbarcika város nagyra becsült díszpolgárának kíván méltó emléket állítani az a tárlat, amely október 11-én (csütörtökön) 17.00 órakor nyílik a kazincbarcikai városi kiállítóteremben. A verniszázson köszöntőt mond Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, a tárlatot Hajdu Imre író-újságíró nyitja meg. A Barcika Art Kft. által szervezett, október 31-éig látogatható kiállítás Mezey István életművét elsősorban festményeken és grafikákon keresztül mutatja be, ugyanakkor a kiállítótérben a műtermét idéző enteriőröket is felépítenek.    

Mezey István művészi életútjáról

Mezey István 1945 szeptemberében született Szikszón. Sajószentpéteren nőtt föl. Ózdon, a József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd reklámgrafikusi képzettséget szerzett. Mesterének Szalay Lajost tekintette. 1970-ben Kazincbarcikára költözött, ahol a művelődési központ munkatársa lett, és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig.
1967 óta szerepelt kiállításokon. Tagja volt a Művészeti Alapnak, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.
Sokoldalú művészetét számtalan grafika, festmény, rajz, illusztráció, köztéri plasztika, díszlet, tipográfiai alkotás idézi. 1993-ban ő tervezte Kazincbarcika új címerét.
Mezey István többek között megkapta Borsod-Abaúj-Zemplén megye nívódíját (1987), a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét (1995), Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Alkotói Díját (2003), a Pro Urbe Kazincbarcika-díjat (2005), a Pro Urbe Sajószentpéter-díjat (2009). 2009-ben Kazincbarcika Város Díszpolgára lett.

A Barcika Art Kft. az október 11-ei Mezey-emlékkiállítás kapcsán relikviagyűjtésbe kezd. Képeket, fotókat, újságcikkeket, személyes tárgyi emlékeket, papírra vetett visszaemlékezéseket várnak Kazincbarcika Város Díszpolgáráról. A relikviák méltó elhelyezéséről gondoskodni fognak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp