2024. 07. 17. szerda

Endre, Elek
1 EUR 391 HUF
1 GBP 466 HUF

Egy „vas” mind felett

Mitikus-misztikus lények nélkül nincs fantasy – s pont miattuk olvasunk ilyen könyveket; addig is kicsit kiszakadva, eltávolodva a hétköznapoktól, a valóságból, a realitástól.

Az elmúlt időszakban vámpírok és vérfarkasok tömkelegével találkozhattunk; nem csoda, ha a műfajt kedvelők kissé megcsömörlöttek. Számukra akkor felüdülés lehet, hogy rajtuk kívül is létezik (nyilván) természetfeletti. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Julie Kagawa Vastündérek-sorozata, melyben (hogy-hogy nem) a tündéreké a főszerep. Mielőtt ennek tudatában bárki leírná a művet, előrebocsájtjuk: koránt sem gyermekkaliberű történettel állunk szemben. A harmadik részben, a Vaskirálynőben a főhősnő a csatározások bugyraiba kerül – a helyzet komolyabb, mint valaha.

Kedves-aranyos tündérek ide vagy oda, az ő házuk táján sem tökéletes, idillikus az élet: a harcok, a háborúk, na és persze az elmaradhatatlan főgonosz alól ők sem kivételek. Mindezek Meghan Chase életének is részévé válik elkerülhetetlenül, miután kiderül, hogy nem csak, nem teljesen az emberi világba tartozik: a félig ember, félig tündér Nyártündér-király, Oberon az apja (s így már minden furcsa, különc érzése értelmet nyer tizenhat éves tinédzserként).

A mostani rész rögtön követi a megelőző történetét: Meghan és Ash száműzetését követően Tündérfölde összes bejáratát bezárták. Louisianába veszik az irányt, vissza Megan családjához, ám útközben megtámadják őket a vastündérek királyukhoz. A cél nem más, minthogy Meghant visszaráncigálják magukkal. Csupán ekkor ébred rá, hogy erejét nem képes anélkül használni, hogy ne gyengülne le, merülne ki túlzottan. Kalandjuk így kezdődik, amelynek során Meghanhoz és Ash-hez néhány jó barát is csatlakozik, hogy együtt számoljanak le a hamis Vastündér-királlyal. Mindeközben a két tündér egyre közelebb kerül egymáshoz – a Télherceg jeges szíve felolvadni látszik.

Amit a cselekményről említeni érdemes: nem hozott se többet, se kevesebbet a megelőző kettőnél (ami már dicséretes tekintve nem egy sorozatot, amelyek színvonala kötetről-kötetre romlik). Vagyis változékony abban a tekintetben, hogy az érdekes, unalmas, izgalmas-felfokozott és csavaros részek váltakoztak egymással. Ehhez párosul az olvasmányos írói stílus, mely bár nem ér el irodalmi magasságokat választékosságával, kifinomultságával (igaz, a műfaj nem feltétlen követeli meg), de korrekt, nem (túl)komplikált, amely mind a jobban, mind a kevésbé igényes olvasók igényeinek megfelelhet.

A szerző nem volt rest ellátni az olvasót tömérdek információval, ami nem volt bölcs döntés a részéről, mert a harmadik köteten ez már tényleg felesleges, és unalmassá, vontatottá teszi az olvasást. Némi negatívum róható még fel a szereplőkért: bár mindegyikük egyéniség, érezni, hogy lenne még bennük potenciál a kiteljesedés terén.

Továbbá Meghan karaktere kissé megosztó: keménykedni próbál, de nem nagyon sikerül neki – rájátszik, játssza az eszét, vagy tényleg ilyen? Félreértés ne essék, az események, viszontagságok formálják személyiségét, de még van hová fejlődnie. Mindenesetre van még lehetősége bizonyítani a következő, negyedik részben. Összességében a Vaskirálynővel is hasonló a helyzet: „rendben van”: nem kiemelkedő, de megállja a helyét a fantasyban. A sztori, a teremtett világ atmoszférája magába szippantja az olvasót, amihez ugyanakkor sajnos hiányérzet is jár az elnagyoltan-elhanyagoltan kidolgozott karaktereknek köszönhetően. A sorozatnak azonban e téren szintén módjában van (még) tovább javulni. a következő részben.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek