2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Csevegés
Csevegés

Csevegés

CsevegésRégi műfajt hozott Miskolcra Fodor János riporter. Időről-időre érdekes embereket hív meg a Művészetek Házába, Ő kérdez – get, a vendégek pedig válaszol – gatnak – Ő nevezi így – a színpadon. A műsor jelmondata, „ A megismerés kérdésekkel kezdődik – és sosem fejeződik be a válaszokkal….” azt is jelenti számomra, hogy nem törekszik teljességre, hanem az célja, hogy a közönségnek egy jó hangulatú estét szerezzen, olyan emberek társaságában akik érdekes életükkel, teljesítményükkel, produkciójukkal szórakoztatják a nagyérdeműt.

Persze, ha belegondolunk ez nem kis feladat, hiszen a műfaj hőskorában, – az első talkshow jellegű műsort 1942-ben láthatta a közönség Amerikában, nálunk a’70-es,’ években – kevesebbet, de ma szinte minden műsorsávban találunk beszélgetős műsorokat a televíziókban. Azok színvonalát most nem tisztünk minősíteni. A színpadon ma már ritkábban látni ilyet, mert a műfaj közben látványos show elemekkel gazdagodott, s ezt egy-egy stúdióban sokkal könnyebb megvalósítani.

Aki ezt a hagyományos fajtáját választja a talkshow-nak, annak kicsit nehezebb dolga van, hiszen több tartalommal kell megtöltenie az estét, hogy ne unatkozzon a közönség.

Az első műsor vendégei Endrei Judit, Gábriel, Gerendás Péter, Sándor Pál, Szőke András és Zalatnay Sarolta voltak. A múlt héten pénteken, Csézy (énekesnő), Fedor Vilmos (a Miskolci legendák című könyv társszerzője), – majd két közösen előadott dal erejéig felesége Rózsa Edit is csatlakozott hozzá, Lukács Sándor (színművész), Szipál Márton (fotóművész),), Weszely Ernő (zongora-és harmonikaművész) voltak a vendégek. Március 19-én pedig Fazekas vonós zenekar, Hrutka Róbert és barátai, Király Linda és Király Viktor (családjukkal), Szepesi György, Viktor Menshikoff lesznek Fodor János beszélgető partnerei a színpadon.

 

OBE

Fotó:OL.

 

Csevegés Csevegés Csevegés Csevegés Csevegés Csevegés Csevegés


 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp