2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Civil kisokos, avagy mi várható 2017-ben?

Rendhagyó és rendkívül fontos program házigazdája lesz kedden az Újkazinci Baráti Kör.

Számos változás lesz 2017-ben a civilszervezetek működését, jogszabályi hátterét illetően, mint ahogy a pályázatok és a közfoglalkoztatási szerep tekintetében is lényegi módosulások várhatóak. Erről és egyéb, a civilszférát érintő és érdeklő témáról tartanak előadást december 13-án (kedden) 16 órától az Újkazinci Programszigeten.
A házigazda Újkazinci Baráti Kör és együttműködő partnerei, a La Cosa Nostra Egyesület, valamint a Borsod-Média Ügynökség bíznak abban, hogy az ingyenesen meghallgatható tájékoztató számos szervezetnek jelent majd nagy segítséget a jövő esztendő megtervezése, megszervezése kapcsán.
A partnerségi információs és tanácsadó rendezvény ugyanis minden tekintetben szeretné segíteni a már működő vagy a jövőben életre hívandó szervezetek, csoportok mindennapjait. Ennek jegyében decemberben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum tizenhárom településen hirdetett meg és tart előadásokat.
A tájékoztatóra a Miskolci Törvényszék Gazdasági Kollégiuma, a B-A-Z. Megyei Főügyészség, a B-A-Z. Megyei Ügyvédi Kamara és a Civil Információs Centrum közötti szakmai kerekasztal megbeszélés alapján kerül sor.
Kazincbarcika előzetesen nem szerepelt a helyszínek között, de az Újkazinci Baráti Kör megkeresésének eleget téve egy plusz programot ide is elhoznak, így a barcikai és környékbeli érdeklődők is első kézből és hivatalosan kaphatnak információkat a témákat illetően.
A rendezvény helyszíne az Újkazinci Programsziget, ideje kedd délután négy óra.
A tájékoztatón való részvétel ingyenes, nincs semmilyen feltételhez kötve, és a házigazda Újkazinci Baráti Kör minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel vár.
További információ Kálmán Vilmosné baráti kör vezetőtől kérhető: +36-30/ 737-3991.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…