2024. 06. 12. szerda

Villő
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF

Búcsú az első kínai nyelvtanártól

Elbúcsúzott a Miskolc Egyetemtől Lu Lu, az egyetem február elején érkezett első kínai nyelvtanára – a tervezettek szerint az év végén lejáró miskolci tartózkodása nagyban hozzájárult a kínai nyelvi képzés sikeréhez. Az egyetemen eddig több mint háromszázan kezdték elsajátítani a világon a legtöbbek által beszélt nyelvet.

Bemutatkozott a központ új igazgatója, Dr. Bárczy Klára is, aki terveiről, a közeljövő új, Miskolc lakóit és középiskolásait is érintő programjairól is szólt a résztvevők előtt.

A kínai nyelvoktatást természetesen anyanyelvi tanárkollégái viszik tovább Miskolcon. Hiszen a kínai nyelvtudás, a kultúra ismerete a mai fiatalok számára a jövőben egy óriási előnyt fog jelenteni.

A Kína Központ jelenleg a végzős középiskolások figyelmét szeretné felhívni arra, hogy az angol és a német nyelvtudásuk mellett az egyetemen többek között a kínaival is megismerkedhetnek, amely később bármely állásinterjún megnyithatja előttük a lehetőségek kapuit. Ehhez kapcsolódóan a középiskolásoknak egy Kínával kapcsolatos vetélkedőt szerveznek. Ezen kívül tanfolyamokat is terveznek a városban élő, a kínai nyelv és kultúra iránt érdeklődő emberek számára.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Igent mondott a kockázatra egy borsodi esküvőiruha-szalon tulajdonosa, aki a működés több adózási szabályát is felrúgva szolgálta ki ügyfeleit. Nem le…
„Kétkezes kapaszkodó”
Több mint ezer hamis játékkonzollal pakolták plafonig azt a kamiont, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Gyul…