2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Bemutatkozik Kács

Bemutatkozik Kács

„Bemutatkozik Kács és az ott rendezett művészeti alkotótábor” címmel nyílt kiállítás Mezőkövesden, a Közösségi Házban. A tárlatot ünnepélyes keretek között nyitották meg január 27-én.

A Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. és a Kaptárkövek térségi folyóirat szervezésében megrendezett tárlaton több mint 100 alkotás kapott helyet a kácsi művészeti alkotótáborban készült anyagokból. A kiállítást Ostorházi István, Kács polgármestere nyitotta meg. „Az alkotótábor létrehozásának a gondolata az időszakonként Kácson tevékenykedő képzőművészek fejében fogalmazódott meg. A kiállítással az a célunk, hogy a művészeten keresztül Kácsra irányítsuk az emberek figyelmét és megmutassuk azokat az értékeket, amelyek nálunk fellelhetők.” – emelte ki Ostorházi István, Kács első embere.
Ostorházi István megnyitóját követően Pázmándi Antal művész-tanár osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Pázmándi Antal nevéhez fűződik a művésztábor megszervezése. „2010-ben felkérést kaptam arra, hogy szervezzek egy művésztelepet. Természetesen nagyon örültünk, hiszen az alkotótábornak nagy hagyományai vannak Kácson, ugyanis 1962-ben működött ott egy művésztelep, ahol a Képzős Iparművészeti Gimnázium szervezésében egy hónapot tölthettünk el a településen és nagyon jó emlékeket őrzünk erről az időszakról. Ez az első alkalom, hogy bemutatjuk a Kácson készült alkotásokat, de ha felkérést kapunk, természetesen más településeken is örömmel mutatjuk be az alkotótáborban készült anyagot.”– mondta Pázmándi Antal, művész-tanár.
A kiállításon látható művészi alkotások különböző technikával készültek. A tárlaton egyebek mellett, grafitrajzokat, festményeket, rézkarcokat, szőtteseket, fazekas és szobrász alkotásokat, valamint faragott tárgyakat, bútorokat is láthatnak az érdeklődők. A megnyitó ünnepséget Barna György, dr. Kapusi Imre, Tomsics József, valamint a Kácsi Hársfavirág Népdalkör színvonalas előadása színesítette. A tárlatot március 5-éig tekinthetik meg az érdeklődök a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp