2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Az elnöki pár Miskolcra látogat csütörtökön

Az elnöki pár Miskolcra látogat csütörtökön

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke először Miskolcra látogat most kezdődő országjárása során. Útjára elkíséri felesége, Schmittné Makray Katalin is.

Schmitt Pál és felesége együtt érkezik a miskolci városházához, ahol fogadja őket Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. Az elnöki pár útja ezután különválik. A város több intézményét meglátogatják, amerre elhaladnak, ott az autósok átmeneti forgalmi korlátozásokra számíthatnak, amiért megértésüket kérik.

Érkezésük után az államfő ellátogat a megyeházára, ahol fogadja Riz Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke, majd Schmitt Pál részt vesz és beszédet mond a közgyűlésen. Ezt követően a Földes Ferenc Gimnáziumba érkezik, ahol nemcsak az igazgatóval, Veres Pállal folytat eszmecserét, hanem a pedagógusokkal, majd egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében a diákokkal is.

A köztársasági elnök és felesége az ebéd keretében találkozik a megye és a város, a történelmi egyházak és politikai pártok helyi vezetőivel. Ezután Schmitt Pál ellátogat Szilvási Zoltán autószerelő mester műhelyébe, majd Felsőzsolcára. Ott Tóth Lajos József polgármester, Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője és Rácz Miklós az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője tájékoztatja az új árvízvédelmi gát építési munkáiról.

Látogatásának utolsó állomása a Bosch cégcsoport miskolci üzeme, ahol Max Nitzsche igazgatóval, Bihall Tamással, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökével, Otto Graffal, a német nagykövetség gazdasági tanácsosával, Vahl Tamással, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnökével, valamint  Gabriel A. Brennauerel, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) ügyvezetőjével szakmai eszmecserét folytat, és megtekinti az üzemet is.

Schmittné Makray Katalin érkezése után – szintén a megyeháza épületében – megtekinti a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjainak munkáiból rendezett időszaki kiállítást, és találkozik a művészekkel. Útja ezutáh a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolába és Kisboldogasszony Óvodába vezet, majd ellátogat Lyukóvölgybe, ahol megismerkedik a helyi családsegítő programmal. Programja zárásaként megtekinti a Herman Ottó Múzeum területén épülő Pannon-tenger Múzeum munkálatait.

Az elnöki pár miskolci programja a tervek szerint délután 5 órakor ér véget.

Fotó:nemenyi.net

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp