2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Avasi Nap a Miskolci Egyetemen

Avasi Nap a Miskolci Egyetemen

2019. október 8-án (kedden) a Miskolci Egyetemre látogatnak az Avasi Gimnázium diákjai. A Földes Ferenc Gimnáziumhoz hasonlóan (az elmúlt két évben már tartottunk az egyetemen Földes Napot), az Avasi Gimnázium is küldetésének tekinti, hogy a régióban tartsa a fiatalokat, ehhez pedig fontos a középiskola és az egyetem összefogása, szoros együttműködése. Ennek egyik eleme ez a holnapi pályaorientációs nap, amikor több, mint hatszáz diák jön el hozzánk, hogy egy izgalmas, eseménydús nap keretében betekintést kapjon a Miskolci Egyetemen folyó oktató-kutató munkába, tájékoztató előadásokon, laborlátogatásokon és más színes programokon keresztül ismerkedhessen az egyetem képzéseivel.

A nap menete az alábbiak szerint alakul:

08.30 – 09.00           Gyülekezés

A gyülekezés alatt egyetemi kisfilmeket nézhetnek meg a diákok a Díszaulában, illetve Hulényi Laura bölcsész hallgató énekel.

09.00 – 09.10           Megnyitó

Helyszín: Díszaula

Prof. Dr. Torma András rektor üdvözli az iskola diákjait.

Miklós Tamás igazgató köszönti a diákokat.

09.10 – 09. 25          Kovács Lídia, a Beiskolázási Központ munkatársa egy prezentációval bemutatja a Miskolci Egyetemet.

09.25 – 09.50           Csoma Panni műsorvezető beszélget olyan volt avasis diákokkal, akik már a Miskolci Egyetem hallgatói.

09.50 – 10.00           Az osztályok elindulnak a kari programokra.

10.00 – 12.00           9-11. évfolyam részére: Kari programok: laborok, interaktív bemutatók

7-8. évfolyam részére: Kalandtúra a parkban (rossz idő esetén az egyetem épületeiben)

12.00 – 12.30           KAHOOT-játék a Díszaulában a 7-8. évfolyam számára

12.30 – 13.00           KAHOOT-játék a Díszaulában 9-12. évfolyam részére.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp