2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Atkins-diéta forradalmasítva

Atkins-diéta forradalmasítva

A különféle diétás irányzatoknak mára már se szeri, se száma; a rajtuk való kiigazodás némi erőfeszítést igényel. Nem beszélve arról, hogy időnként nemcsak új irányzatok jelennek meg, de a meglévők válfajai vagy frissített változatai – ugyanis általánosságban véve a dolgok egy idő után elavulnak, illetve nem árt olykor elővenni a már bevált-bejáratott módszereket, és testre szabni, hogy megfeleljen az esetleg megváltozott életvitelnek, illetve újabb életmódbeli kihívásoknak. Ezúttal az egyik világszerte is jól ismert és sikeres iskolának, az Atkins-diétának elismert szakértője, Colette Heimowitz annak újított formájával rukkolt elő, Az új Atkins-diéta könnyedén című könyvében.

Még mielőtt magára a könyvre kitérnénk, a laikus, nem vagy kevésbé járatos olvasók kedvéért azért röviden elmondjuk: a Dr. Robert C. Atkins által kifejlesztett diéta alfája és ómegája az alacsony szénhidrátbevitel (mely alapján értelemszerűen zsír- és fehérje irányába tolódik el az arány) – hiszen jelen állás szerint az „ördög” ebben a tápanyagban rejlik. (Azt azért hozzátesszük, egyértelmű, perdöntő tudományos eredmények egyelőre nincsenek, a vélemények megoszlanak, s időről-időre mást tesznek meg bűnbaknak.) Az elv az, hogy nem az elfogyasztott ételek mennyisége, hanem azok „milyensége”, vagyis tápanyag-összetétele számít. Az ily módon előidézett „ch-aszkézissel” a cél a szervezet zsírégetésének beindítása.

A szerző új megközelítésének középpontjában a szénhidrátok állnak (igen, jól olvasták, bármilyen meglepő is). Ugyanis azok hiányát meglehetősen nehezen viselheti a szervezet, Heimowitz azonban kihasználja a fogyasztásuk sorrendiségében rejlő lehetőségeket, hogy aztán a négy szakaszon át tartó, fokozatos ch-növelés mellett is biztosított legyen a fogyás. A csavar pedig abban rejlik, hogy eközben mindenki saját magának lőheti be azt a számára kellő maximális szintet, mely a hosszú távon is fenntartható – és immáron lecsökkent – testsúlyt eredményezi.

A kötet természetesen tartalmaz az étrendre irányuló  útmutatást, ám az nemcsak ezért érdemes említésre, hanem amiatt is, hogy szinte felér egy személyes, házi tanácsadóval is. Ez fontos lehet, merthogy a megfelelő módszer nem minden: sok múlhat az apróságokon és a gyakorlati megvalósításon a mindennapok során. Az új Atkins-diéta könnyedén ebben nyújt nagy segítséget egyszerű, könnyen követhető praktikáival.

Kezdjük például azzal, hogy a bevásárlólista hiánya könnyedén szabotálhatja a fogyókúrás tervet. A szerző viszont mentesítette az olvasót ennek összeállításának terhe alól. Aggodalomra semmi ok: nem ismeretlen vagy kimondhatatlan nevű összetevőket tartalmaz, hanem könnyen beszerezhető, friss élelmiszereket.

Az ilyen jellegű könyvek elmaradhatatlan kellékei már a receptmellékletek, melyek itt is megtalálhatóak. Ezek mindegyike ízletes és egészséges fogásokat tartalmaz – még desszerteket is, ami azért előnyös, mert ezen a ponton szoktak elvérezni a mindenre elszánt fogyókúrázók. A másik potenciális diétagyilkos az ételkészítéshez szükséges, illetve a rendelkezésre álló idő összeegyeztethetetlensége (mely egyeseknél a lustaság szinonimájaként használatos), ami okot adhat a gyorsételek nyújtotta kiskapuzásra. Erre az esetre is nyújt vésztervet a szerző: könyve akár főzést egyáltalán nem igénylő ételeket is tartalmaz.

Mindez azonban mit sem ér gondos tervezés és ellenőrzés nélkül, amire szintén kaphatunk. S ha időközben, csökkenne motivációnk, lankadna kedvünk, csak fel kell csapni a könyvet a megfelelő oldalon, hogy a sikertörténetek újra lendületbe hozzanak, és segítsenek kitartani a célig.

Az új Atkins-diéta könnyedén tehát egy multifunkcionális kötet a maga kategóriájában, melyben Colette Heimowitz minden mankót megad, amelyre csak szükség lehet, ha valaki belevág az életmódváltásba, és hosszú távon el is kötelezi magát mellette. Általa a fogyókúra rögös útja nem más, mint a könnyedén bevehető akadály a szó szerint könnyedebb alak előtt.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp