2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatást hirdet Miskolcon

A Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatást hirdet Miskolcon

A Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ felvételt hirdet a 2014 nyarán induló egy éves képzési programjára! A meghallgatásokra 2014. február 28. és március 09. között kerül sor Miskolcon, Salgótarjánban, Szegeden, Kecskeméten, Győrött, Kaposváron, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Budapesten és Felsőörsön – városunkban február 28-án, 15 órától kerül rá sor a Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben.
A felhívás szerint azokat a 12-20 éves fiatalokat várják, akik gitáron (klasszikus, dzsessz, basszus), bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, perka, darbuka) vagy fúvós (klarinét, trombita, szaxofon) hangszeren játszanak, nyitottak a dzsesszre, a világ- és klasszikus zenére. Szintén jelentkezhetnek, akik valamilyen hangszeren játszanak és emellett dzsesszéneket is szeretnének tanulni.

A központ Snétberger Ferenc roma származású, Liszt-díjas gitárművész szakmai irányításával 2011 óta évente 60 tehetséges roma fiatalnak nyújt lehetőséget zenei tehetsége kibontakoztatására. Az oktatók a hazai zenei élet közismert személyiségei és kitűnő pedagógusai egyben, köztük olyan nemzetközileg elismert zenész-tanárok, mint maga Snétberger Ferenc vagy László Attila, és kiváló nemzetközi vendégelőadók, mint Paolo Vinaccia, David Friedman vagy Roby Lakatos.

Mostanra már a központ számos növendéke koncertezik rendszeresen neves hazai jazzformációkban. Diákjaik jelentős része zenei szakközépiskolában tanul, többen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre nyertek felvételt. Tanulóik évente százórányi koncertet adnak többek között olyan rangos eseményeken, mint a Művészetek Völgye, Sziget Fesztivál, MÜPA-Jazz Showcase és olyan nagyvárosokban, mint Berlin, Brüsszel, Bécs, Strasbourg, Párizs, Osló. A legrátermettebbek pedig ma már tanársegédként, technikai és adminisztrációs segítőként részt vesznek a központ munkájában, a fiatalabbak tehetséggondozásában.

A meghallgatásokra az info@snetbergerkozpont.hu e-mail címen, vagy a Központ honlapján, a www.snetbergerkozpont.hu-n található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni. A diákok videofelvételt vagy hanganyagot is küldhetnek magukról, amelyen kíséret nélkül zenélnek. Minden jelentkezőt levélben vagy e-mailben értesítenek a lakóhelyéhez legközelebb eső meghallgatás helyszínéről és időpontjáról.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp