2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • A Miskolci Nemzeti Színház zenekara Plácido Domingo-t kísérhette dániai koncertjén

A Miskolci Nemzeti Színház zenekara Plácido Domingo-t kísérhette dániai koncertjén

„Élményekkel, szép zenével feltöltve” – A Miskolci Nemzeti Színház zenekara Plácido Domingo-t kísérhette dániai koncertjén

A Miskolci Nemzeti Színház Zenekara 2018. decemberében felkérést kapott a Broadway Event Kft.-től (ügyvezető igazgató Kovács Zoltán), hogy Plácido Domingo 2019. január 14-i koncertjén a dániai Aarhus-ban kísérje a művészt. Placido Domingo elmondta a koncerten, nagyon köszöni a miskolci zenekarnak a fantasztikus munkát, és hogy elvállalta a beugrást a MÁV Szimfonikus Zenekar helyett.

A koncertnek Domingón kívül két énekes szólistája volt, Camila Titinger és Rost Andrea, valamint a Virtuózok című műsorból ismert három fiatal is velünk együtt muzsikált: Teo Gertler és az Abouzahra testvérpáros.

Szakács Sára zenekari ügyvezető úgy fogalmazott: a karmester, Eugene Kohn úr nagyon hálás volt és boldog, hogy ilyen profi zenekarral dolgozhatott.

– Zenekarunk életében ez fantasztikus kihívás volt és egy életre szóló élmény, nagyon köszönjük mindenkinek, aki ezt lehetővé tette, és azoknak is, akik segítettek nekünk – hangsúlyozza a zenekari ügyvezető. Mint mondja, remélik, hogy lesz folytatás. – Ígéreteink vannak, de én azt szoktam mondani, akkor van vége egy turnénak, ha hazaértünk….  most is így van, már itthon vagyunk, élményekkel és szép zenével feltöltve, Plácido Domingo csodálatos hangjával a lelkünkben – tette hozzá Szakács Sára.

Még sok ilyen szép élményt kívánunk a zenekarnak!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek