2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok

88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok

Az olvasás élmény, öröm és tudás. Az ünnepi könyvhét programjainak az a fő célja, hogy ezt minél többen és együtt is megtapasztaljuk. Miskolc ünnepi könyvheti programjának szervezője – a város támogatásával – a II: Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, szoros együttműködésben a téren megjelenő könyvkereskedőkkel, kiadókkal.

90 évvel ezelőtt, 1927-ben, Miskolcon, a kamara, a közgyűjtemények, a könyvtár(!) és a MAB Erzsébet téri székházában tette azt a javaslatot Supka Géza író, művelődéstörténész, hogy szabadtéri könyvünnepet szervezzenek Magyarország minden kisebb és nagyobb településén.
Napjainkban Miskolc az első város, ahol kezdetét veszi a könyvünnep – egy nappal hamarabb, mint máshol. Idén ismét közös megyei és miskolci megnyitónak ad otthont a megyeszékhely.

2017. június 7-én, szerdán délután 4 órakor
– városi művészeti csoportok meglepetésprodukciója után –
Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író nyitja meg az ünnepi könyvhét megyei és miskolci programsorozatát.
Köszöntőt mond: Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke és
Dr. Kiss János, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere

Irodalmi terasz, színpad és sok minden más

Miskolcon hagyományosan az Erzsébet tér válik Könyvtérré. Itt a könyvek mellett színpadi produkciók, játékok, különböző élmények várják az érdeklődőket.

Az itt töltött idő egyik lényeges pontja az új könyvek felderítése, a vásárlás.
A Könyvtéren kedvezménnyel árusítja a könyveket: Advent Kiadó, Antikvárium Miskolc, Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Fókusz Könyváruház, Géniusz Könyváruház, Gömörország Kulturális Egyesület, Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, Libri Könyváruház, Szinvapark Líra Könyváruház.

Másik fontos része a találkozás a szerzőkkel


Ebben az évben a tér egyik sarkában kinyit az Irodalmi terasz, ahol kényelmesen dedikálhatnak, beszélgethetnek egymással a szerzők – és az olvasók, akár hosszabb ideig is. Nagyon fontosnak tartjuk a helyi alkotók meghívását, ugyanakkor olyan írókat is várunk a térre, akiket, reményeink szerint, ugyancsak nagyon sok miskolci lát örömmel.
A húsznál is több szerző közül csak néhány név (időrendben): Csorba Piroska, Vitkolczi Ildikó, Zemlényi Attila és a Műút, Fecske Csaba, Vass Tibor – és a Spanyolnátha, Bernáth József séf, Leslie L. Lawrence, Jenei László, Fábián Janka, a Történelmiregény-írók társaságának tagjai…
A klasszikus író-olvasó találkozóknak, könyvbemutatóknak hagyományosan a könyvtárak, illetve a partnerintézmények adnak helyet.

A tartalmas időtöltésben fontos szerepe van a színpadnak

A folyamatos műsorban a város fiatal, iskolás tehetségei éppúgy fellépnek, mint ismert művészek – itt lesz például a Fazekas általános iskola éppúgy, mint a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, a Fráter kórus és az Egressy–Erkel Zeneiskola Kisharang együttese, a Csodamalom és a Kalamajka Bábszínház, az Avas Néptáncegyüttes és a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola, az Anima vonósnégyes és a Verskoncert zenekar.
A csütörtöki és a péntek esti nagykoncerten a Ghymesből jól ismert Szarka Gyula és barátai, illetve az Apnoé zenekar adja. Az előbbi a gasztro-tematikához csatlakozva Bor és leányka című lemezének koncertjét hozza el. Az utóbbi zenekar a Bartók Plusz Operafesztivál támogatásával jön Miskolcra, és a történelmi napot zárja – hiszen zenéjük a régiből építkezik, de mai tartalmakat hordoz. A népzene és a rock ’n’ roll nászából született zene minőségi, de tökéletesen péntek esti koncertet ígér.

A napok ugyanis ezúttal egy-egy tematika köré szerveződnek

Szerda az ünnepé és a hely szelleméé – miskolci íróvendégekkel és fellépőkkel. Egyetlen kivétel Bernáth József séf, akinek személye már a következő napot készíti elő.
Csütörtök a gasztronómiáé – ezt erősítik egyes színpadi produkciók és a Könyvtéren csak ezen a napon jelenlévő, kézműves finomságokat árusító termelők is.
Péntek történelmi nap – történelmi regényeket író szerzőkkel, a hagyományt őrző, éltető, feldolgozó produkciókkal, és Aranysarkantyús lovagokkal.
Szombat a gyermekeké és a könyvgyűjtőké. Fellép a Miskolcon ritkán látható Écsi Gyöngyi is. A könyvaukciót pedig a gyűjtők kerekasztal-beszélgetése előzi meg.

Mindemellett még sok élmény várja a téren a látogatókat

Ebben az évben is lesz Könyvheti totó, aminek kitöltésével a könyvárusok által felajánlott könyveket lehet nyerni. Újdonság viszont, hogy – ugyancsak jó válaszokért cserébe – egyedi, vendégeink által dedikált bögréket is lehet nyerni a téren! Tavaly József Attila volt jelen, most csatlakozik hozzá Ady Endre – velük is lehet közös fotót készíteni! Mindenki felteheti saját kedvenc könyvét a város közös könyvespolcára, belehallgathat a VersVonalba, a verset mondó telefonfülkébe. Újabb lapok készülnek a miskolci középiskolások által festett Miskolci Értékek Kódexébe.
Lesz óriáskönyv – és ügyeskedés, könyvkészítés a kézműves sátorban. Csütörtök délutántól az ez évi Miskolci Grafikai Triennále kísérőprogramja, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának Papírmetszet-projektje keretében papírmetszet készítésére, illetve ezek felhasználásával egyedi könyvtárgyak létrehozására nyílik lehetőség.
Pénteken délután és szombaton délelőtt a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete elhozza a térre érzékenyítő játékait, beszélő és tapintható eszközeit. Szombaton pedig a Miskolci Állatkert állatsimogatója is várja a kicsiket.

Találkozások más helyszíneken

Mindennapra jut egy-egy író-olvasó találkozó is! A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében és tagkönyvtáraiban elsősorban helyi vagy helyi kötődésű szerzőkkel lehet találkozni – Csorba Piroska költő, Hajnal József újságíró, Gácsi Zsuzsanna meseíró, Trux Béla történelmiregény-író most megjelenő könyve az apropó az olvasókkal való találkozásra. De kötődik a városhoz Vladimír Rott és Kozma Andor is, akiknek könyvét szintén most mutatják be Miskolcon. Kivétel a Kiss Kata Zenekar – mert nekik nem könyvük, hanem DVD-jük jelent meg, valamint Berg Judit, aki csak a miskolci gyerekek szívében kötődik a városhoz.
A rimaszombati B. Kovács István: Világ vitézë – magyar hősepika című kötetének bemutatója pedig a Gömörország Kulturális Egyesület és a Múzsák Kertje Alapítvány rendezvénye lesz a Feledy-házban.

88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok
Miskolc, 2017

Június 6., kedd 15.00
Vladimír Rott: A sors ellenében I. – Szenvedésből vigasz című kötetének bemutatója
A szerzővel beszélget: Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Görgey u. 11.)

Június 7., szerda

Könyvtér (Erzsébet tér)

Színpad

15.00 Fráter kórus műsora
15.45 Meglepetésprodukció az Ünnepi Könyvhét és az Arany-év tiszteletére
Közreműködik: Balázs István versmondó, Montázs Színjátszó Műhely, Földes Diákszínpad, Avas Néptáncegyüttes, Fráter kórus

16.00 Ünnepélyes megnyitó
Az ünnepi könyvhét miskolci programsorozatát megnyitja:
Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író
Köszöntőt mond: Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke és Dr. Kiss János, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere

16.45 Avas Néptáncegyüttes műsora

Irodalmi terasz
A nap házigazdája: Balázs István
Vendégek:
15.00 Csorba Piroska
15.00 Kühne Katalin
15.30 Vitkolczi Ildikó
15.30 Zemlényi Attila – és a Műút
16.00 Fecske Csaba
16.00 Vass Tibor – és a Spanyolnátha
16.30 Serfőző Simon
16.30 Györgyei Géza
17.00 Bernáth József séf – a Géniusz Könyváruház vendége

Ez is lesz a téren:
– kreatív sátrak (kézműveskedés kicsiknek és nagyoknak, a Miskolci Értékek Kódexének festése)
– VersVonal – verset mondó telefonfülke, óriáskönyv
– „a MI könyvespolcunk” (mindenki kedvenc könyve rákerülhet!)
– könyvheti totó

Könyvtári program

17.00 Hajnal József: Mákdobáló című regényének bemutatója
A szerzővel beszélget: B. Tóth Erika, az MTVA rádióriportere
A regényből részleteket olvas fel: Vajda Éva és Lukács Gábor színművész
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Görgey u. 11.)

Június 8., csütörtök

Könyvtér (Erzsébet tér)

Színpad

10.00 Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsora
13.00 Mályi Népdalkör műsora
13.30 Terülj-terülj asztalka – a Kalamajka Bábszínház előadása
14.30 A Könyvek Könyve – Daruka Mihály interaktív műsora
15.15 Verskoncert Zenekar
16.15 Anima vonósnégyes koncertje
17.00 Bor és leányka – Szarka Gyula és barátai koncertje

Irodalmi terasz
A nap házigazdája: Fecske Csaba
Vendégek:
15.00 Leslie L. Lawrence – a Géniusz Könyváruház vendége
15.00 Némethi Lajos
16.00 Jenei László – a Libri Könyváruház vendége
16.30 Gácsi Zsuzsanna

Ez is lesz a téren:
– kézműves finomságok vására a gasztronap jegyében
– kreatív sátrak (kézműveskedés kicsiknek és nagyoknak, a Miskolci Értékek Kódexének festése)
– VersVonal – verset mondó telefonfülke
– óriáskönyv
– „a MI könyvespolcunk” (mindenki kedvenc könyve rákerülhet!)
– könyvheti totó

Könyvtári programok

10.00 Gácsi Zsuzsanna: Mesés mesék folytatódnak című kötetének bemutatója
Helyszín: Kaffka Margit Könyvtár (Park u. 8.)

15.00 A Kiss Kata Zenekar Magyarból jeles című kiadványának bemutatója
A kiadványt bemutatja: Kiss Kata előadóművész
A műsorban közreműködnek: a miskolci Jókai Mór és a bekecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói
Műsorvezető: Kégl Ildikó, a Magyar Hírlap újságírója
A rendezvény fővédnöke: Tállai András államtitkár, országgyűlési képviselő és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Görgey u. 11.)

Június 9., péntek

Könyvtér (Erzsébet tér)

Színpad

12.00 Népdalok és énekelt versek a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium diákjainak előadásában
14.30 Kisharang együttes – Egressy–Erkel Zeneiskola
15.00 Cantusok Köre Baráti Társaság selmeci hagyományőrző nótái
15.30 Tarsoly együttes műsora
16.00 Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsora
16.45 Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend hagyományőrző bemutatója
18.00 Apnoé zenekar koncertje
a program a Bartók Plusz Operafesztivál támogatásával valósul meg
Az Apnoé műsorában együttműködik tradíció és innováció, hagyomány és megújulás: a régiből építkezik, de mai tartalmakat hordoz. Rock and rollba oltott sűrű csárdás, kuruc funky és pszichedelikus legényes, százéves dallamok és kortárs tánczene fonódik össze lüktető egésszé. A zenekar nem mindennapi hangszerelésben, erdélyi vonósbandákat idéző lendülettel muzsikál, stílusteremtő munkájuk gyümölcse valóban új, friss műfaj: a „powerfolk”.

Irodalmi terasz
A nap házigazdája: Lovász Emese
Vendégek:

14.30 Fábián Janka – a Libri Könyváruház vendége
15.00 B. Kovács István – a Gömörország Kulturális Egyesület vendége
15.00 Tajthy Krisztina és Boda Lídia – a Géniusz Könyváruház vendége
15.30 Berg Judit
15.30 Bányai D. Ilona – a Libri Könyváruház vendége
15.30 Bónizs Róbert – a Libri Könyváruház vendége
15.30 Trux Béla
16.00 Kapa Mátyás
18.00 Hajnal József – a Géniusz Könyváruház vendége

Ez is lesz a téren:
– 13.30–16.00: érzékenyítő játékok, beszélő és tapintható eszközök a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete sátrában
– kreatív sátrak (kézműveskedés kicsiknek és nagyoknak, a Miskolci Értékek Kódexének festése)
– VersVonal – verset mondó telefonfülke, óriáskönyv
– „a MI könyvespolcunk” (mindenki kedvenc könyve rákerülhet!)
– Könyvheti totó

Könyvtári és más programok

13.00 Kozma Andor: A karthágói harangok című kötet bemutatója
A kötetet bemutatja Tasnádi Kovács Péter, a szerző unokája és Szörényi László irodalomtörténész. Kozma Andor verseit előadja Oberfrank Pál Jászai-díjas színművész.
Helyszín: Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Mindszent tér 2.)

14.00 Rumini és a többiek – gyermekolvasóival találkozik: Berg Judit József Attila-díjas író
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Görgey u. 11.)

16.30 Csorba Piroska: Arany Miskolc című kötetének bemutatója
A szerzővel beszélget: Filip Gabriella könyvtáros
A kötetből részleteket olvas fel: Szegedi Dezső Jászai-díjas színművész
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Görgey u. 11.)

17.00 B. Kovács István: Világ vitézë – magyar hősepika című kötetének bemutatója.
A Gömörország Kulturális Egyesület
Helyszín: Feledy-ház (Deák Ferenc tér 3.)

Június 10., szombat

Színpad

10.00 Lúdas Matyi – a Csodamalom Bábszínház előadása
11.00 Szőlőszem Kálmán – Écsi Gyöngyi meseelőadása
12.00 Kerekasztal-beszélgetés könyvgyűjtőkkel
13.00 Könyvaukció

Ez is lesz a téren:
– 10.00–12.00: a Miskolci Állatkert állatsimogatója gyermekeknek
– 10.00–12.00: érzékenyítő játékok, beszélő és tapintható eszközök a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete sátrában
– VersVonal – verset mondó telefonfülke, óriáskönyv
– „a MI könyvespolcunk” (mindenki kedvenc könyve rákerülhet!)
– kézműveskedés kicsiknek és nagyobbaknak

Június 12., hétfő
16.30 Író-olvasó találkozó Trux Bélával
Helyszín: Tompa Mihály Könyvtár (Gyöngyösi u. 1.)

— — —

A Könyvtéren kedvezménnyel árusítja a könyveket:
Advent Kiadó, Antikvárium Miskolc, Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Fókusz Könyváruház, Géniusz Könyváruház, Gömörország Kulturális Egyesület, Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, Libri Könyváruház, Szinvapark Líra Könyváruház

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp