2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ketten vehetik át a Gödöllő Kultúrájáért díjat 2024-ben

Ketten vehetik át a Gödöllő Kultúrájáért díjat 2024-ben

Mérlegelve az előzetesen közzétett felhívásra beérkezett ajánlásokat, a gödöllői városvezetés tagjai december 14-én zárt ülésen határoztak arról, hogy 2024-ben kiknek ítélik oda a Gödöllő Kultúrájáért díjat.
A meghirdetett felhívás hatására összesen hét személyre érkezett javaslat a döntés-előkészítő kulturális, ifjúsági és nemzetközi kapcsolatok bizottsághoz. A szakmai szervezet az ajánlások megismerése után úgy döntött, hogy két személy elismerését szorgalmazza a képviselőtestület tagjainál. A javaslatot a városatyák jóváhagyták.

Ennek alapján a Magyar Kultúra Napjához (január 22.) kötődő városi ünnepi rendezvényen a Gödöllői Városi Könyvtárban több mint két évtizede, 2002 óta dolgozó igazgatóhelyettes, Istók Anna, valamint az 1991 márciusában alakult Duflex Fotográfiai Stúdió alapító tagja, korábbi alelnöke (1991-1998), majd elnöke (1998-tól napjainkig), Tóth Péter részesül a városvezetés által 1997-ben alapított díjban, és az azzal járó 150 ezer forintos pénzjutalomban.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp