2024. 05. 9. csütörtök

Gergely
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Júliusi humor 18 fölöttieknek

Repülőn

A férfi és nő ül egymás mellett a repülőn. Egyszer csak tüsszent a nő,

majd elővesz egy papírzsebkendőt-t, és gyengéden megtörölgeti a lába

közötti területet. A fickó értetlenül néz, azt gondolja, hogy rosszul

látott. A nő pár perc múlva megint tüsszent, megint elővesz egy zsepit,

megint megtörli a nevezett területet.

A férfi továbbra is meglepetten,

 

csendben figyel, de már alig tudja magát türtőztetni. Pár perc múlva

megint tüsszentés, megint törlés… A pasi már nem bír magával, és

megkérdezi:

– Bocsánat, de ön 3-szor tüsszentett, és mindhárom után megtörölte a

p-ját. Meg tudná ezt nekem magyarázni?

– Sajnálom, hogy megzavartam ezzel. Tudja, olyan betegségben „szenvedek”,

hogy valahányszor tüsszentek, orgazmusom van…

– Ooooh, nagyon sajnálom, hogy kellemetlenkedtem. De szed valamit erre a

problémára?

– Aha, borsot!

 

 

Trükk (nem mindenkinél működne)

—————

Két pasi beszélget. Azt mondja az egyik:

– Borzasztó a feleségem. Ha elmegyek a barátaimmal egy kicsit inni,

kocsmázni, mindig hatalmas balhét csap. Pedig amikor hazaérek, már egy

sarokkal előbb leállítom az autót, a kertkapuban lehúzom a cipőmet,

lábujjhegyen osonok a lakásban, az előszobában levetkőzőm, s a sötétben

settenkedem az ágyhoz. De semmit sem számít: mindig felébred, s hajnalig

szid.

– Mert nem jól csinálod, barátom! – feleli a másik.

– Amikor én buli után hazaérek, behajtok a garázsba, felpörgetem a motort,

becsapom a garázsajtót, a bejárati ajtót, felkapcsolok minden villanyt,

bekapcsolom a tévét, fütyörészek, dúdolok. Majd azt rikkantom: ha már

úgyis ébren vagy, kedvesem, mit szólnál egy kis orális szexhez? Mindig úgy

tesz, mintha mélyen aludna.

 

Buszon

—————————-

Tömött busz Pesten. A vezető mögötti ülésen egy fiatal srác ül. Az egyik

megállóban felszáll egy középkorú nő. A

fiatalember udvarias akar lenni ezért felkínálja ülőhelyét a nőnek, de az

arrogánsan visszautasítja, mondván,hogy „köszönöm, de előmelegített

helyre nem ülök”. A srácot elönti a düh és hangosan ezt mondja a nőnek: –

– Tudja mit hölgyem? Akkor üljön maga a jegesmedve jéghideg fa…a !!

A nő felháborodottan fordul a sofőrhöz:

– Uram, ugye ön is hallotta mit mondott nekem ez a pimasz fráter ?

Erre a buszsofőr:

– És most mit csináljak!! Talán forduljak északnak ?

 

 

Játék

—————————–

 

Férj hazamegy és mondja a feleségnek:

– Na, Maris kitaláltam egy új játékot! Vettem egy csomó ízesített kotont.

Leoltjuk a lámpát és megmondod, hogy milyen íz?!

Lámpa leó. Asszony megszólal:

– Rokfortos lazac!

– Várjál már amíg felhúzom!

 

 

Alakhatározó

———————–

Fickó a fehérnemű boltban:

– Melltartót szeretnék a feleségemnek!

– És milyen formájú a kedves neje melle? Tán görögdinnye?

– Nem mondanám…

– Netán sárgadinnye?

– Az sem igazán…

– Akkor almácskák?

– Az sem….

– Hát miféle?

– Olyan… vizslafül…

 

 

Suliban

—————————————

Iskolába új tanárnő érkezik. Szuper figura, minden fiú imádja . Írni kezd

a táblára. Janika felkiált:

– A tanító néni borotválja a jobb hónalját!

Erre begurul a tanítónő :

– Janika mehetsz rögtön haza, ma nem akarlak még látni se.

Másnap megint ír valamit a táblára, Janika felkiált:

A tanító néni borotválja a bal hónalját is!

Tanítónő:

– Neveletlen kölyök! Ezen a héten otthon maradsz, a szüleidet fel fogom

hívni.

Hétfőn minden megy a rendjén amíg a tanítónő eltöri véletlen a krétát és

lehajol érte. Janika szó nélkül feláll és pakolja össze a cuccait:

– Azt hiszem csak jövőre látjuk egymást…

 

 

Szőke bombázó

————————

 

Egy alak a kasszánál áll a kígyózó sor végén. A mellette lévő sorból rá-rá

pislant, mosolyog, nevetget egy szőke

bombázó. A fickó nem bírja tovább és kedvesen hozzászól:

– Nem ismerjük mi egymást valahonnan?

– Nem vagyok benne biztos, de szerintem az egyik gyerekem apja lehet.

A fickónak eszébe jut az egyetlen eset, amikor hűtlen volt:

– Úr Isten! Ön az a sztriptíztáncosnő, akit a legénybúcsún a

csocsó-asztalon du…m meg a heverok szeme láttára,

miközben a te barátnőid nedves zellerlevéllel vertek és egy uborkát dugtak

a seggembe?

– Nem. Én a fia angoltanárnője vagyok.

 

Barátnők

——————————-

Két barátnő beszélget. Az egyik büszkén mondja:

– Képzeld, a múlt hónapban nagyobb melleket csináltattam magamnak!

– Aha – méri végig a másik – És miért nem hordod?

 

 

 

Repülőjáraton

————————

Interkontinentális repülőjáraton a személyzet nyugodtan kávézik a

kabinban, mikori egy farkas töri rájuk az ajtót.

Gondolkodás nélkül elkapja a kapitány grabancát, és szól:

– Téged most felfallak!

– Ne egyél meg farkas koma! Én vezetem a gépet, ha megeszel, ki fog

leszállni?

– Na jó. Akkor másodpilóta téged.

– Jaj engem se egyél meg, mert a kapitánynak szüksége van rám, hogy

biztonságosan földet érjünk.

Ekkor lép be a kabinba az egyik stewardess.

– Akkor nincs más hátra, téged kell megennem.

– Hát egyél, de figyelmeztetnélek, hogy ebben az esetben leszállás után

téged du…k meg a pilóták.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Haldoklik az öreg Kohn. Mondja a feleségének: – Asszony, ha meghalok, minden vagyonomat temesd el velem! Pár nap múlva a temetés után áll a sírn…
- Főnök úr, kérek egy nap rendkívüli szabadnapot. Szeretnék elmenni az anyósom temetésére. - Én is barátom, én is...…
Az emberi butaságot bizonyítandó, egyes árucikkeken érdekes vevőtájékoztató található.Íme, néhány gyöngyszem: (USA) A gyógyszeres dobozon:Mellékhatá…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …