2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Szociálterápiás Központ Miskolcon

A Szimbiózis Alapítvány, az Európai Szociálterápiás Szövetség egyedüli magyarországi
tagjaként, uniós támogatásból új központot hozott létre, amelynek küldetése a
fogyatékossággal élők minél magasabb fokú önálló életvitelének elősegítése, fejlesztése.

Az új létesítménnyel széles körű társadalmi szemléletformáló programokat, szociálterápiával
kapcsolatos életpraktikus és szakmai ismereteket adó képzéseket, foglalkoztatást és egyéb
szociális szolgáltatásokat is tudunk nyújtani.

Az idén 15. születésnapját ünneplő Szimbiózis Alapítvány fő profilja a peremhelyzetű
sérült emberek oktatásának, nevelésének, társadalmi integrációjának támogatása, a
célcsoportot elsősorban értelmileg és halmozottan akadályozott fiatalok alkotják, akiknek az
életvitelében bekövetkező minőségi javulásra törekszik. Az alapítvány évről-évre jelentős
erőfeszítéseket tesz ennek érdekében, ezt jól mutatja az is, hogy a munkavállalóinak több mint
70%-a hátrányos helyzetű vagy megváltozott munkaképességű személy.
Ennek a missziónak a részeként valósult meg a „Szociálterápiás Központ létrehozása
Miskolcon” című projekt is, amelynek sikerességéhez nagymértékben hozzájárult a
„Magyarország megújul” projekt keretében az Európai Unió támogatása is. Az alapítvány
tulajdonában lévő Baráthegyi Majorság területén található gazdasági épület át lett alakítva
egy, a mai kor minden igényét kielégítő központtá, amely alappillére a szervezet további
fejlesztéseinek. A projekt részeként lett lebonyolítva egy 804 órás háztartásgazdasági,
konyhai és éttermi kisegítő képzés is, amelyet a célcsoportként bevont 20 fő sikeresen
elvégzett, hogy ezzel a munkaerőpiacon is új lehetőségek nyíljanak előttük.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek