2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Nem mindig derül ki, ha egy gyermek éhezik

Sajnos egyre több kiskorút érint a szülők járvány miatti bevételkiesése.

Olyan is előfordul, hogy a szülő annyira szorong a munkahely elveszítése és a tartalékok – ha vannak egyáltalán – felélése miatt, hogy nem is mer segélyszervezetekhez fordulni.
Sokszor csak a szerencsén múlik, hogy egy tanár vagy valaki a gyermek környezetében rájön, hogy a gyermek nem tud eleget enni, és ekkor – ha az illető elég felelős és törődő – elkezdi biztatni a szülőt, hogy forduljon segítségért. Fontos, hogy fokozottan figyeljünk az árulkodó jelekre mostanság, például ha egy gyerek elkezd fogyni.

Ezért a Szcientológia önkéntes lelkészek most a debreceni Gyermekremény Alapítványnak adományoztak, akik már hat éve segítik a legnehezebb sorsú gyerekeket, a beteg-, illetve a fogyatékkal élő kicsiket.

A szcientológusok által felajánlott egy tonna adományt nagy örömmel fogadták a Gyermekreménynél, hisz a covid miatt és az ünnepek közeledtével még kiélezettebb a helyzet a hátrányos helyzetű családoknál, továbbá a kis betegeket kezelő kórházi osztályokon, ahová szintén visznek a kapott adományokból.

Szerencsére lesz mit, hiszen a sok tartós élelmiszeren és édességen kívül rengeteg kézfertőtlenítőt, babapopsi törlőkendőt, tusfürdőt, mosószert és más kozmetikumokat, valamint tisztítószereket is vittek a Gyermekremény Alapítványnak az önkéntes lelkészek.
Debreceni útjuk során betértek a Tündérkör Alapítvány Gyermek- és családvédelmi szolgálatához is. Az alapítvány vezetői épp egy karácsonyi édességgyűjtést szerveztek, szintén hátrányos helyzetben élő gyermekek részére. Amikor az önkéntes lelkészek megérkeztek, éppen egy betyárcsapat várta az alapítványhoz édességekkel betérő adományozókat, hogy még vidámabbá tegyék a másokat önzetlenül segíteni szándékozók napját. Így az önkéntes lelkészek adományait ezúttal betyárok segítettek kipakolni a sárga, MINDIG LEHET VALAMIT TENNI feliratú mikrobuszból, feledhetetlenné téve ezt a napot mindenki számára. A betyárok nem jelmezben, hanem tényleges, majd’ száz éves betyár ruhában, igazi ősi kellékekkel felszerelve derítettek fel minden arra járót.

És ha már gyermekek támogatásáról van szó, az önkéntes lelkészek ismét gondoltak olyanokra is, akiknek talán Karácsonykor a legnehezebb: azokra a gyerekekre, akik család nélkül élnek. Egy budapesti gyermekotthonba – ahol idén már kétszer is jártak jótékonykodni – a tartós élelmiszer mellett vittek a töltött káposztához darált húst és hordós káposztát, valamint üdítőket, nutellát és sok más finomságot, hogy bőséges ünnepi eledele lehessen az összes bentlakónak, és érezzék a fiatalok, hogy rájuk is gondolnak.

A karácsonyi adományozásokat megkoronázandó az önkéntes lelkészek egy budapesti katolikus plébániára is vittek tartósélelmiszer-adományt, miután észrevették, hogy rászoruló családoknak szerveztek gyűjtést.

A karácsony szellemisége összefonódik az adakozással, és ezzel fel tudjuk emelni embertársainkat, különösen ezen nehéz időkben.

Összefogással pedig könnyebb hatékonyan segíteni!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szeretné megajándékozni a párját egy jól időzített romantikus ajándékkal? Randevúról, udvarlásról, esetleg egy évfordulóról van szó? Egy érzelmes megl…

További cikkek