2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Kutyaszigor lesz

Kutyaszigor lesz

A kellemesebb időjárás hatására egyre több ebtartó érzi úgy, hogy a napi három, meglehetősen rövid egészségügyi sétáltatásnál többet érdemel négylábú kedvence. A kutyásoknak azonban jó tudniuk, hogy csak az ebtartás szabályainak betartásával lesz gond nélküli a kutyázás.A közterület-felügyelet már napok óta a korábbinál is fokozottabban ellenőrzi a szabályok betartását és amennyiben nem javul a helyzet, a büntetés sem marad el.

Hiányosság, szabálytalanság pedig akad bőven. A közterület-felügyelők különösen négy szabály betartatására koncentrálnak. Közterületen, lakóház folyosóján, a lépcsőházban az ebet fajtára való tekintet nélkül biztonságos pórázon kell tartani (vezetni). Ezt a szabályt még csak-csak betartják a gazdik, nem úgy, mint a szájkosár használatát. Elvétve látni szájkosaras ebet Tiszaújvárosban, pedig a helyi rendelet szerint a 35 cm, illetve azt meghaladó marmagasságú kutyák számára ez kötelező a közterületen és a lépcsőházakban is. A harmadik terület sem kutyagumi! Ellenkezőleg, éppen az. Az állattartó köteles ugyanis gondoskodni arról, hogy állata a közterületet ne szennyezze, illetve a keletkezett szennyeződést haladéktalanul el kell távolítania. Ennek érdekében a közterületen tartózkodás során erre a célra szolgáló eszközöket (zacskó, lapát) kell magánál tartania, s ezt ellenőrzés esetén be kell mutatnia. A kutyagumi jelenléte különösen veszélyes a játszótereken.Ami egyébként a kutyák számára – s ezt táblák is jelzik – tiltott terület. Ennek a szabálynak a betartását is szigorúan ellenőrzi a közterület felügyelet. A rendelkezéseket megsértők szabálysértést követnek el és a hatályos rendelet szerint 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók.

f.l.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp