2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Civil kezdeményezések a koronavírus által okozott problémák megoldására

Civil kezdeményezések a koronavírus által okozott problémák megoldására

Példamutató civil összefogásoknak lehetünk tanúi a koronavírus terjedése által okozott problémák megoldására, csak úgy, mint a Budapesti Airbnb közösség összefogása az egészségügyi dolgozók elszállásolásáért, vagy #Etesdadokit vendéglátók jótékonysági akciója. Ezeket összesítő felületként született meg a Koronavírussal kapcsolatos összefogás, röviden KÖSZ¡, melynek célja, hogy a közösség erejével gyűjtsenek társadalmi szerveződést segítő kezdeményezéseket.

A COVID-19-hez kapcsolódó társadalmi kezdeményezéseket gyűjtő oldal célja, hogy minél több emberhez juttassa el azoknak a szerveződéseknek, kezdeményezéseknek az üzeneteit, akik segítenének, vagy akik segítségre szorulnak a kialakult helyzetben.

 

„Eleinte csak egy listát kezdtünk el összetenni az általunk és ismerőseink által ismert kezdeményezésről, majd a projekt sikerét látva úgy döntöttünk elindítjuk a KÖSZ¡, vagyis a Koronavírussal kapcsolatos Összefogás oldalát, amit már az első napon több mint ezren látogattak meg. Célunk, hogy hatékonyabb kommunikációval tudjuk segíteni a társadalmi szerveződéseket és projekteket” – mondta el a kommunikációs szakértőkből, design szakmabeliekből és egy webfejlesztőből szerveződött csapat, akik magánemberként állnak a projekt mögött. A csapat tagjai azt is kiemelték, hogy minden jelölést, bejelentkezést alaposan ellenőriznek, ezzel biztosítva, hogy megbízható projekteket kommunikáljanak.

 

A kezdeményezéseket kulcsszavak, kategória vagy város alapján is kereshetik, de öt fő kategória köré épül: egészségügy, rászorulók, állatok, idősek és mentális egészség.

 

Az oldal célja, hogy az egyelőre zömében fővárosi kezdeményezések mellé vidéki és országos megmozdulásokat is meg tudjanak jeleníteni. A lista folyamatosan bővül, mindenki beküldheti a saját, társadalmi szerveződést segítő projektjét, vagy éppen jelezheti, hogy milyen segítségre lenne szüksége.

 

Minden segítség számít! #fogjunkössze

Facebook: https://www.facebook.com/koronavirussalkapcsolatososszefogas

Weboldal: https://koronavirusosszefogas.hu/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp