2024. 10. 3. csütörtök

Helga
1 EUR 401 HUF
1 GBP 476 HUF
Kezdőlap » Feledi János Csehov Sirály előadása a Miskolci Nemzeti Színházban

Feledi János Csehov Sirály előadása a Miskolci Nemzeti Színházban

Nagysikerű Csehov Sirály című előadásukkal lépnek fel a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon Miskolcon.

 

 

 

 

 

 

 

Feledi János kazincbarcikai születésű táncművész, koreográfus, rendező nem először lép fel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Feledi János 12 éves koráig Kazincbarcikán járt művészeti iskolába és onnan egyenes út vezetett az  akkori Állami Balettintézetre, mai nevén Magyar Táncművészeti Egyetemre. Táncolt a Győri Balett, Budapest Balett, Pr-Evolution Dance Company és Badora Dance Companyban, de tagja volt az egri Gárdonyi Géza Színháznak is.

2010-ben hozta létre saját társulatát a Feledi Project-et, 2015 óta rendszeren meghívást kap New York-i és Santa Barbara-i, Algír-i táncfesztiválokra, de felléptek már Belgiumban, Franciaországban, Romániában, Szlovéniában, Szlovákiában.

Az előadás érdekessége még, hogy Bánki Ákos festőművész, aki szintén Borsod-i születésű és Miskolcon végezte tanulmányait a teljes előadás alatt élőben fest majd a színpadon, amely a mozdulatok, interakciók szépsége mellett a vizuális látványt is emeli majd.

A Miskolci Balett meghívására érkezik a társulat a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra, ahol 2023.április 27. Csehov: SIRÁLY előadásukkal szerepelnek fesztivál programjában.

Csehov művének mondanivalója mindenkor időszerű, fontos üzeneteket tartalmaz a ma embere számára. Az előadásban emberi sorsokban mutatkozik meg a generációk harca, a világok háborúja: a lélektani elemek feltérképezése kerül fókuszba, amely egyszerre szórakoztató és tanulságos. A Sirályban egy csoport férfi és nő tétova bálját látjuk, akik a szerelmen és a művészeten, sötétedő koruk utolsó fényvillanásán át próbálnak maguk számára életet kreálni, miközben az előadás a beteljesületlen lehetőségek világát tárja elénk. Egy olyan világot, amelyben mindvégig megvannak az értelmes cselekvés kilátásai, az álmodozók mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, és ezért alulmaradnak a valósággal szemben. A szereplők nem a jelenben élnek: életüket mintegy elhalasztják és csak a jövőről ábrándozva élik meg igazán, de mintha nem ismernék fel a két idősík kapcsolatát, valójában sohasem lépnek a jövő felé, vagyis ők maguk felelősek a sorsukért.

A bemutató zenéjét Mester Dávid, a Vígszínház karmestere, zeneszerzője, zongoraművésze és Farkas Bence zeneszerző jegyzi, a jelmezek Bati Nikolett, a díszlet Minorics Krisztián munkája. Fénytervező Pető József.

Link: https://drive.google.com/file/d/1DPjm_thcw3t06rA37rsVXQNl69ubmp_B/view?usp=drivesdk

 

Fotó: Kazsner Nikolett

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Lombhullató vonatozás Mahócára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi szezonzáró mahócai vonatozását. Október utolsó szombatján két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasú…