2024. 10. 3. csütörtök

Helga
1 EUR 401 HUF
1 GBP 476 HUF
Kezdőlap » Évad ajánló

Évad ajánló

A számoknak, a számok mögött rejtőző törvényszerűségeknek már az ókorban nagy
jelentőséget tulajdonítottak. A számszimbolika például a százas számhoz a teljességet, a
tökéletességet, a bőséget társítja. Nem véletlen tehát, ha valaki megéli a századik
születésnapját, fennállásának, alakulásának századik évfordulóját, akkor az különleges
ünnepnek számít. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2023-ban ünnepli fennállásának 100.
évfordulóját.
A Nemzeti Filharmonikusok 2023-24-es évadja, a teljesség és a zenei repertoár bőségének
jegyében telik. Tudatosan kívánja szélesíteni hangversenyeinek műfaji kínálatát, amikor az
opera remekeinek külön bérletet szánt ebben az évadban. Lehetőséget teremtenek ezek az
előadások arra, hogy együtt lépjen fel a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus
Zenekar, hogy nagyszerű vokális szólisták érkezzenek a világ minden tájáról, és hogy a zenés
színpadi művek a közönségnek műfaji felfrissülést nyújtsanak.
A 2024-es évben is lehet számítani a klasszikus, jól ismert bérletek mellett a bérleten kívüli
hangversenyekre és a Próbatermi vendégség kedvelt sorozatára is. Somos Csaba vezette
Nemzeti Énekkarnak 2024 januárjától is lesz saját bérletes sorozata, amely Pászti Miklós
nevét viseli, de közreműködnek az operabérlet előadásain is. Az énekkar fellép Pergolesi
vegyeskarra írt Stabat materében, de együtt éneklik Ys királyát is. Emellett közreműködnek
Rachmaninov Vesperásában, Liszt Krisztus című oratóriumában, Dvořák A
kísértetmenyasszonyában, valamint Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékában.
A 2024-es zenei évad egy koncertszerű operaelőadással nyit, Édouard Lalo remekével, az Ys
királyával. Az 1875-ben befejezett háromfelvonásos opera breton legendát dolgoz fel. A
mitikus történetben szerelem és háború, ármány és önfeláldozás motívumai keverednek. Igazi
kuriózum lesz az Aranjuezi gitárverseny bérleten kívüli előadása, ahol Joaquín Rodrigo művét
Ana Vidović vérbeli világklasszis virtuóz tolmácsolja. Ferencsik-bérlet koncertjein a
Zeneakadémián Mozart és Haydn művei csendülnek fel, a Kocsis-bérlet márciusi előadásán
Heinz Holliger és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kézfogásának lehetünk tanúi, az áprilisin
Róma hangulatát, atmoszféráját idézik meg a felcsendülő hangok. Az évadot záró májusi
hónapban hallható lesz Berlioz Fantasztikus szimfóniája mellett Huszár Lajos Szólt hozzám a
Csend című alkotása, Bartók Béla I. hegedűversenye, amit az ifjú zeneszerző Geyer Stefi iránt
érzett viszonzatlan szerelme inspirálta, valamint Dohnányi Ernő magyar népdalokat
feldolgozó sorozata, a Ruralia Hungarica.
Kocsis Zoltán szellemisége keretbe foglalja a Nemzeti Filharmonikusok évadját.
Novemberben halálának évfordulójáról emlékeznek meg koncerttel, május végén
születésnapjáról.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Lombhullató vonatozás Mahócára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi szezonzáró mahócai vonatozását. Október utolsó szombatján két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasú…