2024. 10. 12. szombat

Miksa
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Egyre komolyabb eredményt hoz az Ódapályázat

Egyre komolyabb eredményt hoz az Ódapályázat

Országos figyelmet vonz
Egyre komolyabb eredményt hoz az Ódapályázat
Maradandó irodalmi hagyomány születik

Másodszor is ódaköltő pályázatot hirdetett a Lillafüred Alapítvány. Az óda
műfajában kellett alkotniuk azoknak, akik jelentkeztek a felhívásra, ami nehéz
feladat elé állította a költőket. A magyar irodalom remeke, József Attila
Lillafüreden született szerelmes verse adhatott ihletet. Az idén még komolyabb
eredményt hozott a kiírás, a tavalyi több mint 120 pályaművet is sikerült
nemcsak mennyiségben túlszárnyalni. Az idei teljesítmény még minőségibb
eredményt hozott. A Magyar Költészet Napján hirdetett a szakmai zsűri
eredményt.
Az első helyezett Varga Éva szobrászművész alkotását kapta és fél millió forint
jutalmat. A második és harmadik helyezett a dicsőség mellett pedig – ahogy az
első évben is – Seres László értékes, sorszámozott grafikáját vihette haza.
Minden alkotó oklevelet kapott és publikálási lehetőséget. A helyszínen Fandl
Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze tolmácsolta a legkiemelkedőbb
műveket.
A Lillafüredi Palotaszálló támogatta az idén is a törekvést és helyet adott a
díjkiosztónak. Így az eseményt a Lillafüred Alapítvány ott tarthatta, ahol egykor
József Attila villámcsapásszerűen találkozott az Óda ihletét adó múzsával,
Marton Márta művészettörténész szépasszonnyal. A létesítmény vezetője,
Borda Krisztina is köszöntötte az egybegyűlteket.
„A pályázat ötlete azért született, mert kíváncsiak voltunk, vajon lehet-e ebben
a ma kevéssé használt műfajban, korunkban, efféle inspirációval alkotni?” –

mondja Zemlényi Attila költő, a Lillafüred Alapítvány irodalmi szekciójának
vezetője, a zsűri tagja – „A lillafüredi emlékhely egészen példátlan, ahogy Varga
Éva szobrászként láttatja a szerzőt az is elképesztő.
Minden évben jelen vagyunk a megemlékezésen, de a teljesítmény, ami itt
létrejött arra késztet, hogy újra, új nézőpontból gondolkodjunk róla. Az Óda a
sóvárgásról szól, a konkrét szerelmi vágyról, és amit József Attila érzett ezen a
mesés helyszínen, az mindig aktuális, tehát a motiváció sem múlhat el. Az a cél,
hogy újra játékba hozzuk a teret, a Palotaszállót a függőkerttel, vízeséssel
csónakázó tóval….és ebben a mesevilágban újragondoljuk az Ódát, azt, amit ez
kataklizma jelent, éltessük annak radikális antik műfaját, ami elsöprő érzelmi
hőfokot kíván…!”
Az egész országból érkeztek pályázatok. Közöttük 30-40 szakmailag is ismert
költő is komolyan vette a kiírást és egészen különleges teljesítmények is
születtek. A szakami zsűri tagjai – Kabai Lóránt költő halála után Antal Balázs
író, költő, kritikus, irodalomtörténész, Zemlényi Attila költő, és az elnök
Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista – az „anonim” alkotásokat
értékelték egyenként és aztán összesítettek.
A zsűri véleménye, hogy sokkal több olyan pályázat érkezett az idén, ami
professzionális. A verseny súlya tehát változik, elkezdi motiválni a gyakorló
versírókat, ami kivételes egy olyan korban, amikor jellemzően nem klasszikus
versek születnek. Sok komoly darab jelent meg a beküldött anyagban, míves,
kidolgozott alkotások. Piedesztálon van a műfaj, az óda műfaja és ezért is
nagyon fontos, hogy mégis vállalkoznak az alkotásra a költők. A pályázat,
tulajdonképpen megteremti az antik műfaj revíziójának lehetőségét, azt
miképp lehet érvényesen az ódához viszonyulni a XXI. században. Országos
viszonylatban is színvonalas a kezdeményezés, a teljes nyelvterületről érkeznek

munkák. Az alapítvány így jó úton halad, hogy maradandó irodalmi hagyományt
teremtsen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…
Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp