2024. 12. 20. péntek

Teofil
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Egymásért való létezés – 200. évadát zárta a Miskolci Nemzeti Színház

Egymásért való létezés – 200. évadát zárta a Miskolci Nemzeti Színház

Bicentenáriumi évadát zárta június 13-án a Miskolci Nemzeti Színház. A 2023-2024-es ünnepi évad eredményeit, kihívásait és emlékezetes pillanatait idézték fel az évadzáró társulati ülésen, ahol a teátrum kollégáit is díjazták az évadban nyújtott teljesítményükért.
– Vitathatatlan, hogy az elődeitek büszkék lennének rátok. Amilyen intenzitással és
odaadással csináltátok végig ezt az évadot, az példaértékű – kezdte gondolatait Béres Attila
igazgató a Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén. Szerinte az a fajta egymásért
való létezés, amely jellemzi a társulatot, az nem csupán a 200. ünnepi évad sajátja. – Ez a
közösség ilyen. A járványhelyzet és energiaválság cseppet sem könnyű évei után ez a társulat
talpara ugrott és harcra kész volt. Büszke vagyok arra, hogy ez egy ilyen színház. Büszke
vagyok arra is, hogy ezt mások is látják. Az Európai Színházi Uniónak 2023 novemberétől
tagjai vagyunk, jó néhány előadásunkat látták az unió tagjai, akiktől az a visszajelzés érkezett,
hogy az a fajta együtt-játszás, ami itt tapasztalható, az Európában is egyedülálló – méltatta a
társulatot Béres Attila.
Veres Pál, Miskolc polgármestere Laurence Olivier Oscar-díjas színész, rendező gondolatait
idézte a színház 200. évadának záró társulati ülésén. „Hiszek a színházban, mint a gondolat
ragyogásának legfőbb hirdetőjében. (…) Hiszem, hogy egy nagyvárosban – de még egy
kisvárosban vagy faluban is – egy kiváló színház külső látható jele egy belső ígéretes
kultúrának.” – Én hiszem, hogy ez így van itt is. A mi színházunk nem csupán látható jel, nem
csak gyertyaláng, hanem inkább egy csillagos égbolt ragyogása. Egy olyan ragyogás, mely
térben és időben egyaránt tartósan és messze világít. Miskolc egy olyan kincsesláda, hogy
melybe vakon belenyúlván bármit fogunk is meg, kincs kerül a kezünkbe. A mi kincseink
nem ékszerek, aranytárgyak, hanem emberek, alkotóközösségek. Olyanok, mint a Miskolci
Nemzeti Színház és társulata, mely egyik legdrágább kincsünk. Önök a mi kincseink, azt
hiszem, ezt minden miskolci nevében mondhatom – köszönte meg a társulat munkáját Veres
Pál.
Az ünnepi évad sok szempontból meghatározó volt a miskolci teátrum életében. Olyan neves
társulatokat fogadott a színház, mint a Comédie-Française és a bukaresti Bulandra színház.
2023. november 19-től Európa legfontosabb színházi szövetségének, az Európai Színházi

Uniónak lett tagja a Miskolci Nemzeti Színház, így egyedüli magyarországi színházként van
jelen a színházi unióban.
A színház idén is elindította saját közönségszavazását, ahol a nézők szerint az évad Legjobb
színművésznője Rudolf Szonja, az évad Legjobb színművésze Rózsa Krisztián volt, az
évad Legjobb előadásának pedig a Rusznyák Gábor rendezésében készült A szálemiek című
előadást választották. A társulati szavazáson a teátrum dolgozói is leteszik voksukat egy-egy
kollégájuk mellett az évad során nyújtott kiemelkedő teljesítményükért. A Legjobb zenekari
művész Lakatos Attila mélyhegedűs lett, aki A tatárok Magyarországban előadásban
szólaltatta meg a mongol nagykövettől kapott morin khuur hangszert, ami a tradicionális
mongol hangzást biztosította a produkcióban. A Legjobb énekkari művész Kacsenyák
Gábor lett, aki zenekarával, a Here We Are-ral a 2024-es A Dal című műsor elődöntőjéig
jutott Együtt egyedül című dalukkal, és akinek jóvoltából az Ivanov című előadásban
szívszaggató dallamok csendülnek fel. A Legjobb táncművész idén Kepess Boglárka volt a
társulat szerint, aki A szerelem hatalma című előadás főszerepét táncolhatta el. Az Évad
színművészének Rózsa Krisztiánt választotta a miskolci társulat.
Idén a Legjobb műszaki kolléga Kulcsár Gábor színpadmester lett, az évad Legjobb
kulisszák mögött kollégájának Kertész Ágnest, a női szabótár vezetőjét választották, a
Legkedvesebb nézőtéri dolgozó díját pedig Szárazné Margóka vehette át. A színház
vezetősége által odaítélt Spiritus-díjat Tóth Krisztián Tibor műszaki vezető-helyettes
érdemelte ki az évadban nyújtott kiemelkedő munkájáért, a Művészeti Tanács Díját pedig
Farkas Beáta nemzetközi kapcsolatokért felelős művészeti titkár, fesztiválmenedzser kapta.
Két új Örökös tagot avatott idén a színház: Kerekes Valéria színművésznőt és Pusztai Rita
nézőtéri felügyelőt.
Díjak, elismerések az évadban:
A miniszter félrelép – Legjobb előadás (DOTTORE-DÍJ), VIDOR Fesztivál, Nyíregyháza
(rendező: Keszég László)
Feketeszárú cseresznye – Legjobb előadás, Városmajori Színházi Szemle (rendező: Szőcs
Artur)
Lajos András – Legjobb férfi főszereplő (Feketeszárú cseresznye), Városmajori Színházi
Szemle
Simon Zoltán – Peremartoni Krisztina saját alapítású díja, Városmajori Színházi Szemle

Simon Zoltán – jelölés: Színikritikusok Díja 2023: A „K” ügy című előadásban nyújtott
alakításáért (rendező: Rusznyák Gábor)
Megyei Prima-díj – Miskolci Nemzeti Színház
Keresztes Sándor – Aase-díj
Harangozó Lili – 2024 Legjobb női táncművésze Színházi táncos kategóriában (a Magyar
Táncművészek Szövetségének díja)
Lajos András – Déryné díj
Osváth Tibor énekkari művész: „A Civilek Támogatásáért” díj
Az évad számokban:
Az ünnepi évadban 9058 db bérletet értékesítettünk, és 486 előadást tartottunk. Összesen
közel 135 000 néző tekintette meg előadásainkat, valamint 78 tantermi előadásra, és 7
vendégelőadásra is sor került idén.
Megtiszteltetés volt, hogy idén ellátogatott Miskolcra a Comédie-Française társulata a
Tartuffe című előadásukkal, a bukaresti Bulandra színház a Művészet című előadást hozta
el, valamint a Nemzeti Színház, a Nézőművészeti Kft., és az Orlai Produkciós Iroda
előadásait is láthatta idén a miskolci közönség.
Vendégjátékok az évadban:
Vidor Fesztivál: A miniszter félrelép
Városmajori Szabadtéri Színpad: Feketeszárú cseresznye
Városmajori Szabadtéri Színpad: Babaház (Nóra)
Csokonai Nemzeti Színház: A kékszakállú herceg vára (2 előadás)
Dr. Kemény Ferenc Körcsarnok, Eger: Feketeszárú cseresznye
Nemzeti Táncszínház: Vörös napló – Marilyn Monroe története (a Miskolci Balett előadása)
2024. szeptember 7-én a Gyévuska című előadás lesz látható a Városmajori Szabadtéri
Színpadon a Szemle Plusz programsorozat keretében
Jubilálók az évadban:
25 éve a színházban:
Dr. Bakos Tibor – zenekari tag
Homovics András – rendész
Molnár István – diszpécser
Petróné Balogh Judit – jelmezasszisztens
Kurucz Zsuzsanna – énekkari művész
30 éve a színházban:
Király István – festő
45 éve a színházban:
Máhr Ági – színművésznő
Pusztai Rita – nézőtéri felügyelő
A 2024-2025-ös évad bemutatói:
Nagyszínház:
Zerkovitz Béla: CSÓKOS ASSZONY – operett (rendező: Szőcs Artur)
bemutató: 2024. szeptember
William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA – tragédia (rendező: Béres Attila)
bemutató: 2024. október
Ken Ludwig: PRIMADONNÁK – bohózat (rendező: Keszég László)
bemutató: 2024. november
Ruggero Leoncavallo: BAJAZZÓK – opera és Cser Ádám: ATELIER – opera (ősbemutató)
(rendező: Szabó Máté)
bemutató: 2025. január
Peter Weiss – Richard Peaslee: MARAT/SADE – zenés színmű (rendező: Rusznyák Gábor)
bemutató: 2025. március
Kamaraszínház:
Fazekas Mihály – Hajós Zsuzsa: LÚDAS MATYI – zenés mesejáték (rendező: Markó
Róbert)
bemutató: 2024. szeptember
John Millington Synge: A NYUGAT CSÁSZÁRA – rémbohózat (rendező: Ascher Tamás
Kossuth- és Jászai-díjas)
bemutató: 2024. október
MAYERLING – táncjáték – A Miskolci Balett előadása (koreográfus: Kozma Attila)
bemutató: 2024. november
Weöres Sándor: A KÉTFEJŰ FENEVAD – történelmi panoptikum két részben (rendező:
Szőcs Artur) bemutató: 2024. december
Lőrinczy Attila: AZ ÜVEGCIPŐN TÚL avagy mi történt azután, hogy Irma meghódította
Sipos úr szívét? – kortárs magyar vígjáték (ősbemutató) (rendező: Keszég László)
bemutató: 2025. február
Nyikolaj Erdman: AZ ÖNGYILKOS – vígjáték (rendező: Szabó Máté)
bemutató: 2025. március
HÁRY JÁNOS – táncjáték–gyermekelőadás – A Miskolci Balett előadása (koreográfus:
Kozma Attila)
bemutató: 2025. április
Játékszín:
Alexandru Popa: A PÓK HÁLÓJÁBAN – kortárs színmű (rendező: Rusznyák Gábor)
bemutató: 2024. szeptember

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp