2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Egy előadásban KERO életműve

Sajtótájékoztatón jelentette be Kerényi Miklós Gábor, hogy különleges esten dolgozik: az általa rendezett ikonikus musicalek legismertebb dalai csendülnek fel egy előadásba gyúrva.

A BEST OF KERO című műsorban 2021. augusztus 22-én egymás után lesznek hallhatóak a Rómeó és Júlia, az Elisabeth, a Rudolf, a Mozart, és a Notre-Dame-i toronyőr részletei, nem mások tolmácsolásában mint Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Kerényi Miklós Máté, csak hogy egy néhány nevet említsünk a sztárművészek sorából.

Közel ötven éves pályafutása alatt most először tesz próbát egy életműkoncert létrehozására KERO.

„Mi lenne szebb befejezése a pandémiának mint egy ilyen gálaest? Ez számomra is egy nagy kísérlet. Ekkora méretű múltidézésben még sosem volt részem, most hat olyan musicalből válogatunk, amelyekre a legbüszkébb vagyok az életművemben. Örömszínháznak neveztem el, mert öröm nekünk alkotóknak és a közönségnek is. Még titok, hogy hogyan, de én is ott leszek a színészekkel. Mások mellett a fiam, Máté is énekli majd a slágereket. Mellettük táncosok és érdekes technikai megoldások várhatóak. Hasonlóan ahhoz, ahogy anno az Operettszínházban sikerre vittük őket” – nyilatkozta a 70 éves Kossuth-díjas rendező, aki valamilyen formában maga is színpadra áll majd a Budai Szabadtéri Színpadon augusztus végén.

A BEST OF KERO című előadásban 2021 augusztus 22-én felcsendülnek az általa rendezett ikonikus musicalek, mint a Rómeó és Júlia, Elisabeth, Rudolf, Mozart, Notre-Dame-i toronyőr részletei, nem mások tolmácsolásában mint Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Kerényi Miklós Máté, csak hogy egy pér nevet említsünk a sztárművészek sorából.

A Budai Szabadtéri Színház színpadán Csillebércen oltási igazolvány nélkül élvezhetőek az előadások. Augusztusban KERO előadása mellett augusztus 14-én a VilàgÍTÓ Csillagaink, az ország legromantikusabb hullócsillaglese, augusztus 13-án a Hullócsillagok éjszakája, az ikonikus zenekar legendákig, augusztus 27-én pedig az EDDA ad elfoglaltságot az érdeklődőknek.

Aki nem akar lemaradni, a nagy érdeklődésre való tekintettel jegyeit a www.jegy.hu-n, valamint a www.jegyexpress.hu-n szerezheti be.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…