A salemi boszorkányok Miskolcon
December 8-án mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban Arthur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján A szálemiek című előadást, melynek alcíméből –
hisztéria két részben – is sejthető: Rusznyák Gábor ismét valami különlegesre készül a miskolci társulattal.
Arthur Miller eredetije magyarra fordítva „Olvasztótégely”, amely nem feltétlenül enged arra
következtetni, hogy a darab „boszorkányokról” szól. De hát A salemi boszorkányok nem is
igazán a „boszorkányokról”, hanem magukról a szálemiekről szól, ahogyan Rusznyák Gábor
verziójának címe is jelöli. – Az eredeti angol „The Crucible” valóban olvasztótégelyt jelent…
ami itt Miskolcon, – egy valamikori kohó szomszédságában – nem is annyira elvont fogalom,
de semmiképpen nem egy jó cím – már egy színházi előadás számára. A darab ismeretében
bátran kijelenthető az is, hogy a szerzőt nem igazán a vasgyártás munkafolyamata ihlette,
sokkalta inkább valami olyasmi, hogy hogyan olvaszt egyéneket, individuumokat egyneművé
a közös ellenség-kép, a gyűlölet vagy éppen a félelem. Hubay Miklós „A Salemi
boszorkányok”-két fordította, s ez benne is van erősen a színházi köztudatban. (Bár ez a cím
nekem olyan jellegű magyarosítás, mint amikor az Alient „Nyolcadik utas a halál”-ként adták
a magyar mozik). A jó címeket igazából már elhasználták az átíró „elődeim”, Mohácsi János
az „Istenítélet”-et, Tasnádi István pedig a „Megszállottak”-at… De mivel ez is egy saját
verzió, s ezt valamiképpen szerettem is volna jelezni, hosszas keresgélés után ez lett, ami lett.
Aki megnézi az előadást, talán megérti, hogy miért – magyarázza Rusznyák Gábor rendező.
Hozzáteszi, ez a darab nem a boszorkányokról szól, hisz nincs benne egyetlen „igazi”
boszorkány sem. – Sokkalta inkább arról szól, hogy hogyan működik a tömegpszichózis. Ez
egy közösség története. Egy falué. Ami lehetne akár egy magyar falu is. Arthur Miller az ’50-
es évek baloldali fordulattól rettegő Amerikájában fogalmazta meg ezt a történetet. Egy olyan
Amerikában, ahol „komcsi-fóbia” tombolt és az listázott, megbélyegzett és ellehetetlenített
számtalan művészt, tudóst vagy épp hétköznapi embert. A mi jelen időnkben is vannak ilyen
listák, vannak a félelmeinkre építő, az azt kihasználó s felhasználó fizetett vagy
meggyőződéses manipulátorok, akik mestereségesen fenntartják ezt az állandó feszültséget,
ami megoszt és szétzilál bennünket. Egy olyan média-szutyokban, egy olyan hangzavarban
éljük a mindennapjainkat, ahol bármikor bárkire rá lehet fogni bármit. Tények és valódiság
nélkül. Hivatkozva istenre, törvényre, hazára, életre. Vélemény-igazság van. S aki megvédené
magát, az magyarázkodni kényszerül, és ezáltal rögtön gyanúsan bűnös. Ez messziről nézve
érdekcsoportok harca és küzdelme, de közelebbről szemlélve hatalomvágyat, kicsinyes
bosszút, haszonlesést, néhol valódi hitet, szenvedélyt találunk, akárcsak Salemben a
boszorkányperek idején. Minden tömeg emberekből áll. Egy angol filozófus sokat idézett
gondolata az, hogy „a gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak”.
Azt hiszem, ebből a fajta tétlenségből számtalan, az emberi lelket megmérgező dolog ered,
többek közt a cinkosság, a meghunyászkodás, az igazodás vagy a közöny. Erről, ezekről szól
nekem ez a darab. Meg persze a szerelem pusztító erejéről – részletezi a rendező.
Az előadás látványvilága erős kontrasztokkal dolgozik: hatalmas, hófehér díszletben (Khell
Zsolt Jászai-díjas díszlettervező), fekete jelmezekbe bújtatott szereplők (jelmeztervező:
Tihanyi Ildi), kiegészítve jó néhány kreatív ötlettel, mely a rendező előadásaiban olyannyira
jellegzetes. – Van úgy, hogy egy díszlet hipp-hopp kipattan az alkotók fejéből, és van, hogy
sok-sok kacskaringón keresztül jutunk el a végeredményhez. Van, hogy az ember teljesen
rábízza magát a tervezőjére, és van, hogy egy kész koncepciót akar realizálni, s e kettő között
ott van a megannyi átmenet és árnyalat. Jelen esteben voltak kiindulási pontok. Például az,
hogy ez egy falusi, paraszti világ lesz vagy kell, hogy legyen. Aztán elindultunk Zsolttal egy
irányba, ami zsákutcának bizonyult vagy inkább én megijedtem, hogy csak ismételni fogok
valamit, ami már megtörtént, s akkor, azt hiszem, én álltam elő a döntött imaház és a fehér
verzió ötletével, amihez szinte rögtön társult Ildi a fekete-fehér ruhákból elinduló, s abból
némiképpen színesedő jelmezekkel. De ez igazából nem érdekes. A végeredmény az. Már ha
az – zárja szavait szerényen Rusznyák Gábor.
Arthur Miller:
A SZÁLEMIEK (12)
hisztéria két részben
Fordította: Hubay Miklós
John Proctor: SIMON ZOLTÁN
Elizabeth Proctor: MÉSZÖLY ANNA
Clara Proctor: KUTI ZSÓFIA
Abigail Williams: PROHÁSZKA FANNI
Samuel Parris: LAJOS ANDRÁS
Danforth: BÖRCSÖK OLIVÉR
Hale tiszteletes: FECZESIN KRISTÓF
Hawthorne: SALAT LEHEL
Mary Warren: CZVIKKER LILLA
Mrs. Ann Putnam: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas
Thomas Putnam: FANDL FERENC
Katy Putnam: BAGÁNY ZSÓFIA
Rebecca Nurse: NÁDASY ERIKA
Francis Nurse: KERESZTES SÁNDOR
Peter Nurse: TÓTH DOMINIK e.h.
Giles Corey: GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas, Érdemes művész
Herrick: KOKICS PÉTER
Tituba: VARGA ANDREA
Susanna Walcott: RUDOLF SZONJA
Mercy Lewis: MIKITA DORKA JÚLIA eh.
Betty Paris: BARANYI EMMA e.h.
Ezekiel Cheever: FARKAS SÁNDOR
Hannah Wilmot: EPERJESI ERIKA
Valeria Gould: KEREKES VALÉRIA
Rosanna Gould: KUTI ZSUZSANNA
Oliver Bishop: TEGYI KORNÉL
valamint: DÖBRÖCZÖNI VÉDA
Díszlettervező: KHELL ZSOLT Jászai-díjas
Jelmeztervező: TIHANYI ILDI
Koreográfus: L. TÓTH EVELIN
Korrepetitor: NAGY NÁNDOR, CSERMELY ZSUZSANNA
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JULIANNA, FEKETE ZSOLT
Rendező:
RUSZNYÁK GÁBOR
