2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » A Sasközpontban készülnek fel a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára a magyar diákok

A Sasközpontban készülnek fel a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára a magyar diákok

Elindult az idei felkészítő tábor, amelynek Jászberényben a Sasközpont adott otthont. Több, mint 1 héten keresztül készülnek a diákok, hogy Brazíliában eredményesen képviseljék hazánkat a nemzetközi megmérettetésen.

A magyar keretbe 11 középiskolás fiatal kapott meghívást a márciusi Athletica Galactica Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Verseny döntőjén. Ezt követően Budapesten, a Piszkéstetői Obszervatóriumban és Baján is eltöltöttek 1-1 felkészítő hétvégét.

Júliusban 9 napon át Jászberényben készülnek a brazil szervezésű diákolimpiára: napközben különböző előadásokat hallgatnak, elméleti és adatelemzési feladatokat oldanak meg, éjszaka távcsöves megfigyeléseket gyakorolnak, amit planetáriumi és égboltismereti felkészüléssel egészítenek ki.

Ezen a nyáron Jászberényben a Sasközpont biztosított helyszínt a felkészítő tábornak, hogy a város zajától és fényeitől távol, nyugodt körülmények között készülhessen fel a csapat a XVII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA).

A Nemzeti Tehetség Program és a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont mellett a Jászberényi Városi Könyvtár munkatársainak támogatása segíti őket, hogy kiváló körülmények között sajátítsák el a szükséges ismereteket, hogy a nemzetközi mezőnyben a megszokott eredményekkel térhessen haza a magyar delegáció.

A válogató tábor minden évben a felkészítési folyamat csúcsa, melynek a végén, július 12-én, kerül kiválasztásra az az 5 diák, aki képviselheti Magyarországot Brazíliában, augusztus közepén.

 

Az égi mechanika, szférikus csillagászat, kozmológia, és egyéb fontos csillagászati témák mellett planetáriumi feladatokat végeznek a táborlakók. Esténként a távcsöves észlelési gyakorlatok után kellemes beszélgetésekre és érdekes történetekre is marad idő a szabad ég alatt.

A felkészítő csapat saját korábbi tapasztalatait, élményeit osztja meg az aktuális kerettagokkal, ezzel is segítve a mentális felkészülést. A tábor szakmai programjának összeállításakor mindig igyekeznek megtalálni az arany középutat, amiben szerepel a szakmai anyagok mellett pályaválasztási, továbbtanulási lehetőségek felvázolása. A feszített tempó mellett próbálnak időt szakítani némi szabadidős tevékenységre, pihenésre és a csapat összekovácsolására is.

 

Minden évben a diákolimpiai szervezők kiírnak egy projektfeladatot, amit egy poszter formájában szükséges megküldeni a csapatoknak. Idén a természetvédelem és annak különböző aspektusai volt a téma. Egyik ilyen a biodiverzitás megőrzése, amelynek fontos eszköze az erősen lecsökkent egyedszámú fajok sérült példányainak befogása, azok gyógyítása, majd felépülés utáni lehetőség szerinti visszaengedése a természetbe. A helyszínválasztás kapcsán a csillagászati szempontok mellett, a legjobb döntésnek bizonyult a jászberényi Sasközpont, melynek munkatársai épp ezzel foglalkoznak és hasznos információkkal látták el a diákokat a projektmunka témájában.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp