2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A MATE továbbra is emelkedő pályán halad

A MATE továbbra is emelkedő pályán halad

Több mint 5.000 új hallgatóval kezdődött el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem második tanéve. Csák János kulturális és innovációs miniszter a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezett országos felsőoktatási tanévnyitó ünnepségen kiemelte, hogy a kormány a felsőoktatást nem költségvetési tételnek tekinti, hanem stratégiai befektetésnek, ugyanazon a „polcon” van, mint a családpolitika.

„Partnernek kell lenniük a hallgatóknak, az egyetemeinknek és a kormányzatnak ahhoz, hogy kiaknázzuk a potenciált, amely ebben a csodálatos országban lakozik. A felkínált partnerséghez jó partnereket találtunk, olyan egyetemeket, amelyek korszerű, versenyképest tudást adnak a hallgatóknak” – fogalmazott Csák János.

Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntőjében a hallgatókat szólította meg. Mint mondta, ma az agrárium, és különösen az élelmiszergazdaság rendkívül innovatív ágazatnak számít, amelyben professzionális IT ismeretekkel rendelkező, nyelveket beszélő fiatalokra van szükség, a szellemi erőforrások szerepe pedig felértékelődik. Ennek megfelelően arra bíztatta az elsőéveseket, hogy 3-5 év múlva olyan tudással távozzanak az egyetemről, amellyel akár a gyakorlatban, akár a tudományos életben, akár az élet minden területén fennálló versenyben kiválóan helyt tudnak állni.

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora ünnepi beszédében arról beszélt, hogy az egyetem megalakulása óta folyamatos emelkedő pályán halad. „Habár nehéz időszakot tudhatunk magunk mögött, hiszen a pandémia és a háborús helyzet egyaránt sújtotta az elmúlt éveket, azt kell mondjam, a MATE mégis szerencsés csillagzat alatt született. Informatikai, robotikai, precíziós technológiai és innovációs kínálatunk ugyanis egybeesik a fiatalok képzés iránt támasztott elvárásaival és már megalakulásunk óta folyamatosan emel ki minket a hazai és nemzetközi versenytársaink közül.”

Mint mondta, egy egyetem akkor működik valódi universitasként, ha az oktatás és kutatás mellett hangsúlyt helyez a kultúra és a sport magas szintű művelésére. Ezért a MATE működési filozófiájának alapvetése, hogy a korszerű működést a minőségi oktatás, a sport és a kultúra triumvirátusának egységében alkossa meg.

Forrás: MTI/MATE
Fotók: Goddard Paula

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp