2021. 12. 3. péntek

Ferenc, Olívia
1 EUR 364 HUF
1 GBP 428 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Ultimátumot kaptak az oltatlan egészségügyi dolgozók – péntek éjfélig oltakoznak, vagy mehetnek

Ultimátumot kaptak az oltatlan egészségügyi dolgozók – péntek éjfélig oltakoznak, vagy mehetnek

Csütörtökön összehívták és megfenyegették a még oltatlan egészségügyi dolgozókat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban.

A dolgozók elmondása szerint Dr. Révész János főigazgató ahelyett, hogy köszönet mondott volna a több mint egy éve tartó áldozatos és megfeszített munkáért, közölte, hogy aki péntek éjfélig beoltatja magát az maradhat, aki nem, az hétfőn mehet be leszámolni. Nem számított, hogy valaki több évtizede dolgozik az egészségügyben, sőt az sem, hogy van olyan, akinek csak pár hónapja van hátra a nyugdíjig. Arról nem beszélt azonban a főigazgató, hogy keresnek-e más megoldási lehetőséget azoknak, akik három hullámot is “túléltek” a covid-os betegek közt oltás nélkül. Arról sem beszélt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház, és a hozzá tartozó tagkórházak (mezőkövesdi, szikszói), hogyan fognak megbirkózni a több mint száz egészségügyi dolgozó elküldése után kialakuló létszámhiánnyal.

Ezért a Mi Hazánk Mozgalom az alábbi kérdésekkel fordul Dr. Kásler Miklós miniszterhez:
– Elbírja- e az amúgy is romokban heverő egészségügy, hogy Borsod megyében több mint száz dolgozót elengedjen?
– Dr. Révész János saját hatáskörben, vagy kormányzati utasításra fogja végrehajtani az egészségügyi dolgozók elbocsátását?
– Mennyi haláleset, illetve egészségkárosodás várható a nagymértékben csökkenő létszám következtében tovább növekedő várólisták és elmaradó szűrővizsgálatok miatt?

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy különböző szóbeli ráhatás és fenyegetések után még a jogorvoslati lehetőségektől is megfosztva, papíron közös megegyezéssel szüntetik meg a dolgozók munkaviszonyát. Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy bárkire, bármilyen formában ráerőltessék a Covid-oltást, vagy hátrányosan különböztessék meg az oltás, vagy a védettségi igazolvány hiánya miatt. Kiállunk a magukat beoltatni nem akaró egészségügyi dolgozókért és minden munkavállalóért, társadalmi csoportért, akikkel a kormánynak hasonló tervei lesznek a jövőben.

Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezője, választókerületi elnök, a párt országgyűlési képviselőjelöltje

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum