2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Több mint száz adventi programmal készültek a városok

Több mint száz adventi programmal készültek a városok

Mesebeli erdőként, kívül-belül megújulva gurul ki az adventi villamos Miskolcon

Idén nagy meglepetéssel készültünk az utasainknak, hiszen egy kívül-belül megújult Miskolci Adventi Villamost álmodtunk és valósítottunk meg. Ez a tizenkettedik alkalom, amikor ez az ünnepi szerelvény kigördül az MVK remízéből, így igencsak fejtörést okozott az, hogy valami igazán különlegessel, újdonsággal rukkoljunk elő. Szerencsére kreativitásból és segítőkész kollégákból nincs hiány, ezért ötletet ötlet követett és bár jelentősen eltértünk a kezdeti tervektől szerintünk az eddigi legszebb adventi villamost sikerült megalkotnunk.

A villamos belsejében a búbos kemence helyett Miskolc egyik ikonikus nevezetessége jelenik meg, amely varázslatossá teszi az utazás hangulatát. Elköszöntek tőlünk a Szépség és a szörnyeteg mese szereplői is, helyükbe a kis erdei állatok léptek: a házigazda idén Táltos a rénszarvas, aki segítségül hívta barátait, Sündisznócskát, Uhu a baglyot, a kedves kis mókusokat és a mindig csiripelő madarakat. A meseerdőben siklik a szán és ropog a hó, felszállni rá most igen jó – hogy egy kollégánkat idézzük. További részleteket nem szeretnénk elárulni a belső dekorációról, maradjon az meglepetés utasainknak.

Az indulás napján, december 3-án, vasárnap a hangulatot élőzene teszi majd meghitté, melyről Virányi Zsanett és a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei gondoskodnak. Utazásunk során felidézhetjük gyermekkorunk játékos havas estéit, a szánkózás izgalmait, amikor még ropogós hó fedte a tájat.
Az ünnepi hangulatot a külső megjelenése teszi teljessé: több száz méter fénycső, számos fényfüggöny és 3D-s elem díszíti.
A Miskolci Adventi Villamoson 2024. január 6-ig lehet majd utazni, a villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik.
Utasainkat kérjük, hogy ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is. Annak érdekében, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, javasoljuk, hogy a teljes szakaszon történő utazás helyett, annyi ideig utazzanak vele, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéséhez, felvételek készítéséhez.
Az adventi villamost minden évben alaposan felkészítik a közlekedésre, azonban egy váratlan hiba – akárcsak egy idősebb autónál – bármikor előfordulhat. Meghibásodás esetén a szerelvényt nem tudjuk pótolni, ilyen esetben a facebook oldalunkon és a megállóhelyi kijelzőkön keresztül azonnal tájékoztatást adunk.

Vonaljegy vásárlási lehetőségek:

  • mobiljegy formájában 0-24 óra között (https://www.mvkzrt.hu/mobiljegy)
  • a Tiszai pályaudvar jegypénztárban nyitvatartási időben (https://www.mvkzrt.hu/berletpenztarak)
  • A Tiszai pályaudvaron a jegypénztár mellett üzemelő jegy- és bérletautomatából 0-24 órában
  • a járművezetőnél készpénzzel és
  • a jegyellenőröknél készpénzzel és bankkártyával.

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket. Az ünnepi várakozás időszakát országszerte adventi városnézésekkel, tematikus sétákkal teszik még meghittebbé a Tourinformok.

 

Az MTÜ szakmai koordinálásával működő 90 tagú hálózat irodáinak közel fele vállalkozott arra, hogy az ilyenkor elérhető amúgy is gazdag programkínálat még színesebb és a karácsonyt megelőző hetek hangulata még ünnepibb legyen.

 

Az egész család számára minőségi időtöltést kínáló események december 1. és december 23. között lesznek elérhetők. Ezek többségén ingyenesen lehet részt venni, a szervezők csupán előzetes regisztrációt kérnek. A programok túlnyomó része tematikus, vezetett gyalogos városnézés és adventi témájú séta lesz.

 

A kezdeményezésbe bekapcsolódott Tourinformok országosan elérhető adventiséta-kínálata a csodasmagyarorszag.hu oldalon található. Az érdeklődők a programot szervező Tourinform irodáknál regisztrálhatnak és kérhetnek további tájékoztatást.

Zamárdiban például kürtőskaláccsal ajándékozzák meg a sétán résztvevőket, akik betekintést nyerhetnek a halászlé készítésébe, majd meg is kóstolhatják azt, miközben egy koncertet is élvezhetnek forralt bor vagy meleg tea társaságában. Mohácson játékos kincskereső túrára invitálják a gyerekeket, akik hét elrejtett „busó-mikulás” matrica nyomába eredhetnek a városban. A megtalált matricákról készült fotókat a Tourinform Mohács Facebook-oldalára beküldők között ajándékcsomagot sorsolnak ki. Zalakaroson a városi séta előtt a tourinformosok irányításával mindenki elkészítheti saját adventi lámpását, amivel a séta során bevilágíthatják az útjukat. Debrecenben „Mesélő falak” elnevezésű belvárosi street art sétára hívja az érdeklődőket a Tourinform iroda, a séta résztvevői előtt pedig feltárulnak a falfestmények mögött rejlő helytörténeti érdekességek. Esztergom ízes utazásra invitálja a látogatókat, akik az új piac ízeit kóstolva megismerkedhetnek a kereskedők, őstermelők egyedi történeteivel is. Egy másik túrájuk pedig a város egykori híres lakójának otthonát bejárva a Babits család karácsonyait ismerteti meg a látogatókkal. Gödöllőn az uralkodócsalád ünnepi szokásait tárják az érdeklődők elé a kastély környékét felfedező sétán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp