2022. 11. 27. vasárnap

Virgil
1 EUR 411 HUF
1 GBP 479 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Szijjártó Péter: Londoni Magyar Ház létesül az Egyesült Királyságban

Szijjártó Péter: Londoni Magyar Ház létesül az Egyesült Királyságban

A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében Szijjártó Péter elmondta, hétvégi magyar iskola, színházterem is lesz majd az épületben, ahol kiállításokat, előadásokat is tartanak a helyi magyarság részére.

A tárcavezető hangsúlyozta, Londonban és a környékén sok magyar él, ott dolgoznak vagy tanulnak, de eddig a városban nem volt igazán méltó otthona a magyar kultúrának, a magyar közösségnek, a magyar identitás megőrzésének. A kabinet egy nagy, ikonikus épületet vásárolt meg “annak érdekében, hogy Magyarországhoz – ehhez az ezeréves államisággal rendelkező országhoz – méltó helyen őrizhessük és mutathassuk be a kultúránkat Londonban” – fogalmazott Szijjártó Péter. Kiemelte, az új Magyar Ház egy új találkozási pont lesz az Angliában élő magyarok számára. “Van benne színházterem, lesz benne kávézó, kiállításokat, előadásokat fogunk rendezni” – mondta a miniszter, hozzátéve, a gyermekek számára a hétvégi iskola lehetősége, a magyar nyelv oktatása is megtalálható lesz majd a kínálatban. “Hogy a ház igazán méltó legyen és tudja fogadni a magyar embereket, most felújításra kerül, és amint a felújítás befejeződik, néhány hónap múlva a Londonban és környékén élő magyarok birtokba vehetik majd” – jelentette ki Szijjártó Péter. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy “ez a ház egy új találkozási pontként, egy új közösségépítő erőként fogja majd szolgálni a Londonban és környékén élő magyarokat”. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Adventi Matiné
A Művészetek Háza Béke Art Moziterme Adventi Matiné programja keretében idén is minden adventi hétvégén animációs és családi filmekkel várja az érdekl…