2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: Katar közbenjár a magyar állampolgársággal is rendelkező túszok kiszabadításában

Szijjártó Péter: Katar közbenjár a magyar állampolgársággal is rendelkező túszok kiszabadításában

Az Izraelt ért terrortámadás során a Hamász sok száz embert ejtett túszul, köztük öt magyar állampolgársággal – is – rendelkező személyt.

Kiszabadításuk érdekében folyamatosan kapcsolatban állunk az izraeli kormány ezen célból létrehozott munkacsoportjával – írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető vasárnapi Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „ma délután viszont telefonon tárgyaltam Katar külügyi államminiszterével, Soltan Bin Saad Al-Muraikhi kollégával, akivel áttekintettük a regionális biztonsági helyzetet. Elmondtam a kollégának, hogy öt részben magyar állampolgárságú személyről tudunk, akik jelenleg is fogságban vannak és kértem tőle, hogy segítsenek a kiszabadításukban”. Szijjártó Péter közölte: Katari kollégája méltatta a kétoldalú kapcsolatainkat és ígéretet tett, hogy közbenjárnak a magyar túszok kiszabadítása érdekében. „A túszul ejtett személyek neveit átadtuk, s Soltan Bin Saad Al-Muraikhi arról biztosított, hogy amint értékelhető információval rendelkeznek, azt azonnal a rendelkezésünkre bocsátják. Hálásak vagyunk Katarnak és a katari kormánynak a segítségért” – olvasható a bejegyzésben. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp