2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: Budapestre költözik a Világélelmezési Program globális pénzügyi központja

Szijjártó Péter: Budapestre költözik a Világélelmezési Program globális pénzügyi központja

Aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Budapestre költözik a Világélelmezési Program (WFP) globális pénzügyi központja, ezzel jelentősen nő Magyarország szerepe az éhezés elleni harcban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Rómában.

A tárcavezető a WFP vezérigazgatójával, David Beasley-vel folytatott találkozója után arról számolt be, hogy több hónapos tárgyalássorozatot lezárva, aláírták a megegyezést, amelyet jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek ratifikációra. Ennek nyomán már tavasszal megkezdheti működését a központ, ahol nyolcvan ember fog dolgozni, a segélyszervezet globális tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi forgalom 70 százalékát Budapestről intézve – közölte. A magyar állam, a központ kialakítása mellett, tizenöt éven át állja a működési költségeket is, hogy ezt a pénzt a Világélelmezési Program a nehéz helyzetben lévő emberek ellátására költhesse, ezzel hazánk jelentősen növeli hozzájárulását a globális éhezés elleni küzdelem sikeréhez – mondta a tárcavezető. „A Világélelmezési Program a világ legnagyobb multilaterális élelmiszer-segélyszervezete, amelynek óriási szerepe van abban, hogy a világ számos pontján sikerült a rendkívül nehéz helyzetben lévő, éhező embereken segíteni, ezáltal segíteni abban, hogy otthonaikban tudjanak maradni, ne induljanak útnak, ne induljanak ki újabb migrációs hullámok” – mutatott rá. Szijjártó Péter kiemelte, hogy hazánkban már jelen van regionális vagy globális központtal több ENSZ-szervezet is, így az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, az ENSZ Gyermekalapja, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala és az Egészségügyi Világszervezet, ez egészül most ki a Világélelmezési Programmal. A miniszter kitért az ukrajnai háború súlyos következményeire is, hangsúlyozva, hogy példátlan globális élelmezési válság jött létre a fegyveres konfliktus miatt. „Az élelmezési válság sajnos nem újdonság, de az Ukrajnában zajló háború egészen más, egy egészen új dimenzióba juttatta a globális élelmezési válságot” – jelentette ki. Aláhúzta: az extrém éhezéstől szenvedő emberek száma a korábbi 80 millióról 345 millióra emelkedett napjainkra az ukrajnai háború nyomán. A miniszter emlékeztetett, hogy Oroszország és Ukrajna a legnagyobb élelmiszertermelők között van, kulcspozíciójuk van a világ élelmiszerellátásában, ezért minél tovább tart a háború, annál nagyobb nehézségekbe ütközik a termelés ezen országokban és az onnan történő élelmiszerexportálás. Arra is kitért, hogy bár az élelmiszeripart nem sújtották még szankciókkal, a téves értelmezések mellett a túlzott megfelelési kényszer, a háborús retorika is súlyos károkat okoz, ezáltal komoly nehézségekbe ütközik az élelmiszerellátás a világon. „Minél tovább tart a háború, annál többen fognak éhezni, annál többen szembesülnek ezzel a szörnyű élethelyzettel. Az éhezésnek pedig közvetlen következménye az adott térség politikai destabilizációja, erőszak üti fel a fejét, extrém ideológiák kezdenek terjedni, megjelenik a terrorizmus, és innentől kezdve újabb tömeges migrációs folyamatok indulnak be” – figyelmeztetett. „Az élelmezési válság elharapódzása, valamint ennek globális biztonsági következményei még egy okot szolgáltatnak arra, hogy miért kell azonnali tűzszünetet létrehozni, és miért kell azonnal béketárgyalásokat kezdeni egy fenntartható béke reményében” – vélekedett. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp