2022. 10. 4. kedd

Ferenc
1 EUR 425 HUF
1 GBP 488 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Szijjártó Péter: az oltásoknak köszönhetően nincs szükség érdemi korlátozásokra Magyarországon

Szijjártó Péter: az oltásoknak köszönhetően nincs szükség érdemi korlátozásokra Magyarországon

A koronavírus elleni vakcináknak és a gyors oltási programnak köszönhetően sikerült eljutni oda, hogy Magyarország érdemi korlátozások nélkül át tudja vészelni a járvány újabb hullámait – jelentette ki pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben.

A tárcavezető a győri Apátúr Sörház és Tanműhely megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél-két évben az élet gyakorlatilag a pandémia kezeléséről szólt. Kiemelte, hogy sok szó esett a járvány egészségügyi és gazdasági vonatkozásairól, de érdemtelenül kevés arról, hogy az milyen hatást fejtett ki a közösségekre, a közösségi életre, utóbbi ugyanis hosszú időre teljesen ellehetetlenült. “Ezen időszak alatt rájöhettünk arra, hogy a közösségi élet is olyan, mint a levegő, hogy természetesnek vesszük, amikor meg elkezd fogyni, akkor nekiállunk fuldokolni” – fogalmazott Szijjártó Péter. “Ezért hálát adhatunk a Jóistennek, hogy a korlátozásokon, zárásokon, mindenfajta adminisztratív intézkedéseken most már túl lehetünk” – tette hozzá. Majd hangsúlyozta, hogy az oltóanyagok megjelenésével, azzal, hogy mindenkit beoltottak, akit csak lehetett, sikerült eljutni oda, hogy a járvány sokadik hullámát, a vírus sokadik variánsát is át tudja vészelni Magyarország drasztikus korlátozások nélkül. “Ma már inkább a futball Európa-bajnokság teltházas mérkőzései vagy a nyári fesztiválok eufóriája maradt, és minden, ami előtte volt a közösségek szempontjából, az csak rossz emlék” – mutatott rá. Végezetül gratulált az Apátúr sörfőzde létrehozásához, és aláhúzta, hogy a bencések mindig a történések ütőerén tartják a kezüket, kifejezetten modern szellemiségű rendről van szó. A Jóisten tartsa meg a bencések életkedvét, világra nyitottságát, szerepét hazánk jövőjének alakításában, az “Ora et labora” szellemiségében – mondta. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Miskolci Fürdők Kft. október 3-tól átmenetileg szünetelti fürdőszolgáltatásait az Ellipsum Élményfürdőben, mert a fürdőkomplexum kivitelezője folyta…

További cikkek