2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF

Közélet

Harsányi advent
Megtörtént az első gyertya meggyújtása, a település nagy adventi koszorúján. A Gránátalma Katolikus Közösség szívhez szóló műsora után kicsik és nagyok együtt fogyasztották el a harsányi háziasszonyok…
Lakodalmas nap Arnóton
Képösszeállításunk a 3. Lakodalmas napon készült Arnóton, ahol a település apraja-nagyja szórakozott a gazdag programon. Az arnóti önkormányzat szervezésében a program a megyei értéktárba felvett é…
Borsod a demográfiai katasztrófa szélén
A kormány foglalkoztatás- és népességpolitikája csődöt mondott Borsod-Abaúj-Zemplénben. A lakosságszám az ezredforduló óta 100 ezerrel csökkent, a KSH legfrissebb adatai szerint pedig a folyamat felgy…
Magyar Békekör a NATO-törvényről
A Magyar Békekör azzal a kéréssel fordult az Országgyűléshez, hogy tudassa, mennyiben szolgálja hazánk békés együttélését Kelettel és Nyugattal a készülő új NATO-törvény. A Békekör legalább is elgond…
Valódi konzultáció, leendő kormányprogram
A Jobbik idén tavasszal indította el Valódi Nemzeti Konzultációját az oktatás, az egészségügy és a korrupció témaköreiben. A párt célja, hogy minél több ember álláspontját megismerje, és lehetőséget b…
Török figyelmeztetés az EU-nak
Az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy Törökország nélkül a migránsok Európába fognak özönleni – mondta csütörtökön Binali Yildirim török miniszterelnök.   A török kormányfő Magyar Békekör ál…
Magyar Szociális Fórum a béremelésről
A béremelésben részesülők fontosnak tartják bérük 15-25 százalékos megemelését, és abban bíznak, hogy a döntést végre is hajtják, nem pedig áremeléssel kijátsszák – tolmácsolta az érintettek véleményé…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés