2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Visszavonták a közvélemény-kutatást

A kutatás hemzseg a szakmai hibáktól, s az így nyilván vállalhatatlan a politikatudományi intézet számára. Új kutatás lesz.
Visszavonta a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézete azt a közvélemény-kutatást, amelyet az intézet hallgatói végeztek nyári gyakorlatként, s melynek eredményeiről a közpénzből finanszírozott miskolci önkormányzati hetilap, a Miskolci Napló is több ízben beszámolt, óriási lelkesedéssel (ilyen bombasztikus címmel, mint például: Miskolcon is a Fideszben bíznak). A most visszavont kutatás szerint a Fidesz támogatottsága jóval nagyobb a városban, mint az MSZP-é, dr. Kriza Ákos polgármester népszerűsége szembeötlő. A kutatás többször is publikált eredménye azt sugallta, hogy a miskolciak jelentős része elégedett a fideszes városvezetők ténykedésével,- írja az eszakonline.hu.

Az először szeptember közepén publikált kutatás szakszerűségét azonban vitatta dr. Bernáth Attila, aki 20 évig tanította a marketingkutatás tantárgyat a Miskolci Egyetem Marketing Intézetében, s végzett el ez idő alatt több tucat, köztük politikai témájú kutatást. Megállapításaira felhívta a politikatudományi intézet igazgatója, dr. Fazekas Csaba figyelmét is, aki úgy döntött: nyilvános kerekasztal-beszélgetésen vitassák meg a szakértők a felmerült kifogásokat.

Az intézetvezető által szervezett szakmai fórumon való részvételt azonban az utolsó pillanatban lemondta dr. Zárug Péter Farkas adjunktus, a kutatás vezetője. Arra hivatkozott, hogy szerinte dr. Bernáth Attila, aki évekkel ezelőtt rövid ideig az MSZP választmányának elnöke volt, politikai síkra terel egy szakmai kérdést. Pedig politikáról Zárugon kívül (akit nem mellesleg a polgármester egyik tanácsadójaként emlegetnek városszerte) senki sem beszélt.

A szeptember 25-re meghirdetett vita tehát elmaradt, ám a fórumra összegyűltek előtt dr. Bernáth Attila összegezte megállapításait. Közel egyórás előadásában szakmai alapossággal mutatott rá a kutatási eredményben szereplő tartalmak szakmaiatlanságára, logikai ellentmondásaira, a válaszok feldolgozását követő megállapítások egymásnak ellentmondó eredményeire (ezekről itt olvashat).

Az előadó a mintegy tucatnyi kifogás ismertetése alapján leszögezte: szerinte bebizonyosodott, hogy Zárug vagy nem ismeri az általa felsorolt kutatási alapszabályokat, vagy szándékosan áthágta azokat és hamis, értékelhetetlen eredményt publikált. Mindez nem lenne probléma, ha nem használná fel hamis politikai helyzetjelentés kommunikációjára, a miskolciak megtévesztésére. Szerinte Zárugnak bocsánatot kell kérnie mindazoktól, akiket félretájékoztatott.

Bernáth előadásának szakmai megállapításait a hallgatóság közül senki sem vonta kétségbe. Pedig végighallgatta azt Fazekas Csaba mellett a politikatudományi intézet tanársegédje, Fekete Sándor is, aki politológusként a Miskolci Naplóban két alkalommal is értékelte a kutatási eredményeket. Az ÉszakOnline tudósítójának akkori kérdésére, miszerint az előadásban szereplő állításokat figyelembe véve továbbra is maradhat-e a politikatudományi intézet honlapján a kutatás eredménye, dr. Fazekas Csaba igazgató kijelentette: nem, azt eltávolítják az intézet honlapjáról. Más kérdésre válaszolva azt mondta, vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a felsorolt szakmai kifogások mennyire megalapozottak.

A vizsgálat véget ért, ennek az eredménye az, hogy az intézet visszavonta a kérdéses kutatást.

Íme, dr. Fazekas Csaba erről szóló keddi közleménye, változtatás nélkül:

„Az elmúlt hónapokban a Politikatudományi Intézet keretei között egyetemi hallgatók közvélemény-kutatást végeztek Miskolcon dr. Zárug Péter Farkas egyetemi adjunktus kollégánk vezetésével. A közvélemény-kutatással kapcsolatosan számos kommentár jelent meg a sajtóban, és ez a munka – legnagyobb sajnálatunkra – aktuálpolitikai (pártpolitikai) felhangokat is kapott.

Ennél azonban jóval fontosabb számunkra, hogy a közvélemény-kutatással kapcsolatosan több, súlyos szakmai kifogás is megfogalmazódott. Szeretnénk leszögezni, hogy a programban részt vevő kollégáink, hallgatóink legjobb tudásuk szerint, jelentős idő- és energiaráfordítással, korrekt módon végezték el munkájukat.

A Politikatudományi Intézetben mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a politika, a közélet tudományát mindig is szakmai alapon végezzük, oktató- és kutató munkánkban semmilyen aktuál-, párt- vagy egyéb politikai szempont ne érvényesülhessen, és mindez ilyen célokra ne is legyen felhasználható. Ezért amellett, hogy ezt a kutatást visszavontuk, ígéretet tettünk arra, hogy lehetőségeink szerint fogunk egy új, hasonló tartalmú, de még körültekintőbben előkészített kutatást indítani, ezzel is jelezve, hogy intézetünkben mindenkor fontosnak tartottuk az igényes szakmai munkát, publikálást, konferencián való részvételeket, stb.

Dr. Fazekas Csaba egyetemi docens
a ME BTK Politikatudományi Intézetének igazgatója”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek