2022. 08. 15. hétfő

Mária
1 EUR 399 HUF
1 GBP 472 HUF

MSZP: hazug miskolci sikerpropaganda

A munkanélküliség elsősorban az elvándorlás miatt csökken, meg azért, mert sokakat kiszórnak a regiszterből.
Folyamatosan nyomja a sikerpropagandát a miskolci városvezetés a munkanélküliek számának csökkenéséről, azt a látszatot keltve, mintha azért lenne kevesebb a munkanélküli, mert Miskolcon ma már jóval több a munkahely. Ám ez nincs így. Minderről Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP alelnöke, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke beszélt szerdán Miskolcon.
Elmondta: a Fidesz 2010-es kampányígéreteiben szereplő állításokkal ellentétben nem tódulnak ide az új befektetők. Az elmúlt időszakban két multinacionális cég fejlesztett, vagy jelentett be fejlesztést Miskolcon, az egyik a több mint egy évtizede itt működő Bosch (amely még 2009-ben indította el azt fejlesztési programját, ennek köszönhetően mára megduplázta a munkavállalói számát), a másik a Vodafone, amely még a szocialista városvezetés idején építette meg Miskolcon az ügyfélszolgálati központját. Ha ez utóbbi céget például annak idején Káli Sándorék nem csábítják ide (négy másik nagyvárossal voltunk versenyben), akkor a Vodafone sem Miskolcon bővítene. A finn darugyár – amellyel még szintén Káli Sándorék vették fel először a kapcsolatot – a jelenlegi városvezetéssel megkötött szerződés után nem teljesítette az ígért beruházást, így az ipari park jelentős része üres, miközben a park területe a finnek területszerzésével már tulajdonképpen betelt.

A helyzet az, hogy azért csökken Miskolcon a munkanélküliek száma, mert az állástalanok, elsősorban a fiatalok elvándorlása jelentősen felgyorsult, illetve azért, mert a kormányzat adminisztrációs eszközökkel jelentősen csökkentette az álláskeresési támogatásra jogosultak számát.

Nem munkát kaptak tehát az emberek, hanem még azt a kis támogatást is elvették tőlük, ami egy civilizált országban minden munkáját elvesztő, de dolgozni akaró embernek jár.

A szocialista képviselő statisztikai adatokat ismertetve elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2008 augusztusában 226 ezer foglalkoztatottat tartottak nyilván, 2013 augusztusában viszont 216 ezret. A munkanélküliek száma Miskolcon 2008 augusztusában 5 százalékkal kevesebb volt, mint 2013 augusztusában, pedig a térségből az elmúlt 5 évben az országos átlagnál jóval többen vándoroltak el, s kerestek maguknak állást más térségben, esetleg külföldön. Az országos adatokat nézve kiderül az is, hogy a fiatalokra igencsak rá járt a rúd az elmúlt időszakban: Borsod-Abaúj-Zemplénben jelenleg 15 százalékkal magasabb a munkanélküli pályakezdő fiatalok aránya, mint amennyi 2008-ban volt.

Gúr Nándor szólt arról is, hogy nemcsak a foglalkoztatottság és a munkanélküliségi ráta romlott a fideszes kormányzás óta, a bérek is kevesebbet érnek, mint a kormányváltás idején. Legfőbbképpen a közfoglalkoztatottak és a minimálbéresek (utóbbiak a bérből és fizetésből élők egyharmadát teszik ki!) jártak rosszul, de ma az átlagkeresetből élők is kevesebbet tudnak vásárolni a jövedelmükből, mint 2010-ben. Jól a gazdagok jártak, a felső 8-10 százalék, elsősorban az egykulcsos jövedelemadó bevezetése miatt. „Ma Magyarországon kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltáskor, de többet, kevesebb bérért” – jelentette ki a szocialista politikus.
Arról, hogy a kormányzat folyamatosan a javuló munkanélküliségi és foglalkoztatási adatokkal büszkélkedik, Gúr Nándor azt mondta: azok az adatok kozmetikázott adatok.

A közfoglalkoztatottakat és a külföldön dolgozók jelentős részét is beleszámítják például a statisztikába, noha nyilvánvaló, hogy ők semmi esetre sem a „fejlődő” magyar gazdaságnak köszönhetik a munkájukat. Mivel azonban még így sincs okuk a büszkeségre, folytatnák a – mint fogalmazott – „hókuszpókuszt”, a foglalkoztatási törvény módosításával megváltoztatnák a foglalkoztatási mutatószám-rendszert. Ennek a vitája zajlott kedden a parlamentben. Az ott elhangzottakból is nyilvánvaló vált, hogy a módosításra a mutatók további mesterséges javítása miatt van szüksége a kormányzatnak. Ezt teszik, ahelyett, hogy munkahelyeket teremtenének.

„Mindent összefoglalva kijelenthető, hogy hiteltelen és kiszámíthatatlan mindaz, amit a gazdaság területén művel ez a kormányzat. Az emberek tudják ezt, s 2014-ben le is fogják váltani mind az Orbán-kormányt, mind a Miskolcot vezető fideszeseket” – jelentette ki Gúr Nándor.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Irány a suli!
10 + 1 tipp iskolakezdéshez, iskolatáska választáshoz Szeptember, becsöngetés. Fontos dátum gyerekek és szülők életében. Sokan nem várják, mások vi…

További cikkek