2024. 06. 25. kedd

Vilmos
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Több százezerrel kevesebb ember dolgozik

Mint amennyien dolgoztak a kormányváltás utáni első negyedévben. Ma már sem a munkavállaló, sem a munkaadó nincs biztonságban.
Az MSZP szerint jelenleg több százezerrel kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltás utáni első negyedévben – mondta Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke szerint Orbánt Viktor és kormánya „több százezer embert elüldözött az országból”, hiszen nem teremtette meg számukra a munkavégzés lehetőségét. Gúr Nándor megjegyezte: reméli, hogy ezek a fiatalok csak átmenetileg hagyták el az országot, a 2014-es választásokat követően visszatérnek, és megtalálják itthon a lehetőségeiket.

A szocialista politikus kiemelte továbbá, hogy nem csak kevesebben dolgoznak, de a dolgozók többsége a vásárlóerő-értéket tekintve kevesebb pénzhez jut hozzá, vagyis „több munkával kevesebb pénzt lehet keresni”. Hozzátette, hogy a kormány állításával ellentétben a minimálbérek vásárlóerő-értéke 2013-ban mintegy 6 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt.

Gúr Nándor arra is kitért, hogy sokkal többen féltik meglévő munkalehetőségüket, mint három, négy, vagy akár tíz évvel ezelőtt. A politikus szerint a munkaadók és a munkavállalók is belekényszerültek egy olyan helyzetbe, hogy „fogják a szájukat”, a biztonsága sem a munkavállalónak, sem a munkaadónak nincs meg. „Ezzel együtt vannak a csókosok, a haverok, akik természetszerűleg trafikok sokaságát, földek száz hektárjait és sok minden egyéb mást kapnak” – fogalmazott a szocialista politikus.

Mint mondta: 4,3 millió ember él a létminimum alatt, amin változtatni kell. Egy hiteles, kiszámítható kormányra van szükség, amely a Magyarországon élő és dolgozni akaró emberek döntő többségének a javát tudja, és képes szolgálni.

A 2014-es tavaszi választásokra kitérve arról beszélt, hogy egy szakszerűségen alapuló politikai kormányzást kell teremteni, amely alapjaiban biztosítja az emberek számára a legfontosabbat, „hogy aki dolgozni akar, az tudjon is”.

Gúr Nándor célként jelölte meg, hogy minden családban legyen legalább egy ember, aki munkatevékenységet tud végezni. Továbbá meg kívánják teremteni azt a helyzetet – elsősorban a legalacsonyabb keresetűek esetében –, hogy a megszerzett javak vásárlóerő-értéke ne csökkenjen. „Minden kiszolgáltatott számára segítő kezet nyújtunk” – tette hozzá.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek