2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Több ezren a csanyiki majálison

Népkerti úri-muri ide, szeszélyes időjárás oda, idén is több ezren látogattak ki vasárnap az MSZP csanyiki majálisára.

Idén is több ezren látogattak ki május 1-jén a miskolci Csanyikba, annak ellenére, hogy a fideszes városvezetés 2012 óta nem ott, hanem a belvárosban, a Népkertben rendezi meg polgári úri muriját, lila ruhás nőkkel, de hivatalosan „a családokra fókuszálva”.

A „családokra fókuszálás” ugyanakkor a Csanyikban is megvolt: a miskolci szocialisták ugyanis még 2012-ben úgy döntöttek, elköltöztetett hivatalos városi ünnep ide, vagy oda, ők nem szakítanak a hagyományokkal, továbbra is szokott helyen, a Királyasztalon várják – egy párt lehetőségeihez mérten – programokkal, kirakodóvásárokkal, vurstlival és virslivel a miskolciakat.
A tömegtől megretten a hatalom

Akik ezúttal is éltek a lehetőséggel. Dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője ezzel kapcsolatban a nagyszínpadon megtartott köszöntőjében hangsúlyozta: generációjának gyermekkori szép emléke a csanyiki majális, számukra evidens, hogy ha május 1-je, akkor Csanyik, nem pedig polgári piknik a Népkertben. Ugyanakkor a munka ünnepén manapság nincs mit ünnepelni, hiszen a jelenlegi kormányzat korábban olyan új Munka törvénykönyvét vezetett be, amely a megelőző jogszabályhoz képest a dolgozót hozta nehezebb helyzetbe. Sőt, szűkítették a munkavállalók sztrájkhoz való jogát is, szinte lehetetlenné téve azt. Hangsúlyozta viszont, hogy a kormányzatot meghátrálásra tudják késztetni az emberek, ha nagyon sokan vannak, ezt bizonyítja az internetadó-ellenes demonstráció és a vasárnapi kötelező boltbezárással kapcsolatos siker is. Éppen ezért arra biztatta a jelen lévőket, hogy támogassák az MSZP népszavazási kezdeményezéseit a 2 millió forintos állami bérplafon bevezetéséről, az állami földek eladásának tilalmáról, illetve a boltok kötelező vasárnapi zárva tartásának eltörléséről. Az aláírásokat folyamatosan gyűjtik, Miskolc több pontján, s az MSZP Corvin utcai irodájában is.

Dr. Simon Gábor önkormányzati frakcióvezető – aki anyák napja alkalmából is köszöntötte a majálisozó nőket, asszonyokat – arról beszélt, hogy az elmúlt hónapok eseményei is bizonyították, az MSZP igenis a bérből és fizetésből élők, az egész életüket végigdolgozó, megérdemelt nyugdíjas éveiket töltő emberek pártja. Folyamatosan napirenden tartják fizetésemelési követeléseiket, s továbbra is hangoztatják, felháborító, amit nyugdíjemelés címszó alatt művel a kormányzat. Simon szerint az Orbán-féle adminisztráció a szocialisták elképzeléseivel szöges ellentétben cselekszik, százmillió számra herdálják el a közpénzt, s csak azon jár az eszük, hogyan tehetnék még gazdagabbá magukat és saját köreiket.

Gúr Nándor országgyűlési képviselő kijelentette: aljas világban élünk, olyanban, ahol az emberek többségétől elvesznek, s azt egy kivételezett, a hatalomhoz közel álló körnek adják oda. Az Orbán-kormány regnálása óta nagyon sokaknak lett rosszabb az életük, mint amilyen korábban volt, s elkeseredettségükben inkább hátat fordítanak a közéletnek, sem mint azon lennének, hogy a jelenlegi hatalmat leváltsák. Pedig az MSZP tudna segíteni a csalódott tömegeknek, ehhez viszont a csalódott tömegek támogatására van szüksége. Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták jelenleg is fizetésemelést követelnek, azt, hogy legalább annyit keressen a munkavállaló, amennyiből meg tud élni. Éppen ezért kampányolnak amellett, hogy a minimálbér haladja meg a létminimum összegét, legyen nettó 100 ezer forint.
8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás

Szanyi Tibor is elsősorban a fizetésemelés fontosságára, a munkavállalók jogainak megvédésére hívta fel a figyelmet. Az MSZP európai parlamenti képviselője korábban Nyíregyházán arról beszélt, hogy az egészségügy, az oktatás és a gyermekjólét a XXI. század sajátos biztonságának alapja. „A globalizációs folyamat mára oda jutott, hogy az emberek azt mondják: ha betegség esetében van remény a gyógyulásra; ha az oktatás rendben van, azaz mindenki léphet egy picit előbbre, mert ezáltal lesz munkája, tudása; és ha a gyerekeink ellátása is garantált, akkor a magyar és az európai emberek biztonságérzetének fundamentuma biztosított. Ugyanis ez a három pillér minden mást determinál” – emelte ki.

A Csanyikban ugyanakkor szólt arról is, hogy Magyarország munkavállalóit sokkal inkább kizsákmányolják, mint nyugat-európai társaikat. Példaként azt hozta fel, hogy amíg Franciaországban a megtermelt profitból 70 százalékban a munkavállaló, 30 százalékban pedig a tőkés részesül, addig hazánkban ennek éppen a fordítottja igaz. Emlékeztetett arra is, hogy 199 évvel ezelőtt Robert Owen angol gyáriparos fogalmazta meg először a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás tételét. Csakhogy manapság, akinek nincs munkája, az a frusztráltság miatt nem tud pihenni meg szórakozni, akinek pedig van, az meg gyakran azért nem, mert nevetségesen alacsony bére még a megélhetéshez is kevés, nemhogy a szórakozáshoz. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP kiáll a heti két pihenőnap mellett, és a kormányzati sugallatokkal ellentétben nem azt akarják, hogy a kiskereskedelemben dolgozók vasárnap is dolgozzanak. Amit szeretnének, az az, hogy legalább havi két szabad vasárnap mindenképpen jusson a dolgozónak, s ha a másik két vasárnap igényt is tart a munkájukra a munkaadó, akkor azt fizesse meg tisztességesen.
Horthysták ellen küzd a nép

Mint minden évben, a szocialisták idén is megkoszorúzták a csanyiki munkásmozgalmi emlékművet. Káli Sándor megyei önkormányzati képviselő itt arra emlékeztetett, hogy a munkásmozgalom hőskorában a legfőbb cél az volt, hogy megdöntsék a Horthy-rendszert – azt a Horthy-rendszert, amelyet a mai kormányzat példaképének tekint. Az orbáni rezsim ugyanúgy a földszerzésben, a vagyonfelhalmozásban, a kizsákmányolásban, a félfeudális rendszer kiépítésében látja önnön hatalmának bebiztosítását, mint ahogyan annak idején látták Horthyék is. Csakhogy – emlékeztetett rá Káli Sándor – elfelejtik, hogy ahogyan a Horthy-rendszer, úgy az Orbán-rendszer is véget ér egyszer, mert van olyan erő, amely képes őket leváltani.

Forrás:eszon.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…